Már nem kéne itt lennem – először beszélt rákjáról a Rolling Stones gitárosa

London |

<div>A hetvenéves sztár, Ronnie Wood a Mail on Sunday-nek elmondta, tüdeje egy részét el kellett távolítani, ám egyelőre megnyerte a harcot a betegség ellen.&nbsp;</div>

Wood turnéjának indulása előtt, májusban vett részt rutinvizsgálaton, ott merült fel a tüdőrák gyanúja. „Őszintén szólva nem lepett meg” – tette hozzá a gitáros, aki hosszú éveken át volt láncdohányos. A vizsgálatok eredményére egy hetet kellett várnia. Elmondása szint hirtelen minden bizonytalanná vált, a zenész már elképzelte a halálát. Végül olyan eredményeket kapott, melyek szerint a tüdőszövetben lévő daganat nem növekszik, ezután műtötték meg, az operáció sikerült. „Átkozott nagy szerencsém van, valójában már nem is lenne szabad itt lennem. Megint igen komoly védelmi pénzt fizettem” – vélte Wood, aki 2012-ben még egy doboz cigarettával a kezében vett részt harmadik esküvőjén. Amikor azonban 2016-ban megszületett harmadik feleségével, Sally Humphreysszel közös gyermeke, felhagyott a cigarettával, a drogokkal és az alkohollal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?