Már itt is szennyezünk

Az Európánál és Ausztráliánál is nagyobb Antarktisz, világunk leghidegebb, legelhagyatottabb kontinense. Mégis óriási hatással van a földi éghajlatra valamint a környező tengerekben lévő gazdag és változatos élővilágra. Földünk szárazföldi összterületének mintegy 9%-át alkotja az Antarktisz, de a kontinens 98%-át jég fedi. Ez a világ leghatalmasabb jégtakarója, melynek vastagsága helyenként elérheti a 4,8 km-t is. Ez a roppant jégtömeg rejti magában a földi édesvízkészlet 70%-át. A szélviharok dúlta, sivár Antarktisz volt az utolsó feltáratlan kontinens. Partjait először 1820-ban pillantották meg európai hajósok, azonban a belső területek felderítése csak a XX. század elején kezdődött meg. A világ közvéleménye akkor figyelt fel igazán az Antarktiszra, amikor két expedíció egymással versengve próbálta elsőként elérni a Déli-sarkot. Ez a Roald Amundsen vezette norvég csapatnak sikerült 1911. december 14-én. Öt héttel előzték meg Robert Scott kapitány brit expedícióját. A norvégok biztonságban hazatértek, de a nyolc tagú brit csoport elpusztult a visszaúton. Egy amerikai tengerésztiszt, Richard Byrd 1929-ben átrepült a Déli-sark fölött. A harmincas években visszatért, hogy adatokat gyűjtsön a jégtakaróról, a Föld mágnesességéről, az időjárási viszonyokról és a jégbe fagyott földrész geológiájáról. A tudósok érdeklődése nem hagyott alább, és a Nemzetközi Geológiai Év során, 1957. július 1.és 1958. december 31. között nagyszabású nemzetközi kutatóprogramot valósítottak meg. Ebben az időszakban tizenkét ország – Agentína, Ausztrália, Belgium, Chile, Dél-Afrika, az USA, Franciaország, Japán, Nagy-Britannia, Norvégia, az akkori Szovjetunió és Új-Zéland – negyvennél is több kutatóállomást létesítet az Antarktiszon és a szomszédos szigeteken. A földrészen végezett tudományos vizsgálatok hasznában, sőt, létfontosságú voltában senki sem kételkedhetett azután, hogy a brit Antaktisz-kutatók bizonyítékot találtak a földrész fölötti ózonréteg elvékonyodására. Ráébresztették a világot a sztratoszférában megjelenő „ózonlyuk” veszélyére. A természettudósok másféle környezeti vizsgálatokat is végeztek az Antarktiszon. A jégből vett fúrómagminták elemzésével bebizonyították például, hogy a légkörbe mind több ólom és radioaktív szennyeződés került az utóbbi negyven évben. Az Antarktisz örökké jeges tájain alig néhány élőlényfaj maradhat meg, legfeljebb moszatok, mohák, zuzmók, amelyek megtapadnak a jég alól kibukkanó hegyormokon. Merőben más nyaranként a partvidék, valamint a Dél-Amerika csúcsa felé kinyúló Antarktiszi-félsziget képe: pingvinek, fókák, tengeri madarak, rovarok nyüzsögnek a part körül, s a kontinens vizei több olyan bálnafajnak adnak menedéket, amelyet már-már kipusztított az ember. A déli tengerek leggyakoribb állata a kicsiny világítórák – a krill – megannyi hal, fóka, madár, tintahal és cetféle kedvenc tápláléka. Az élővilágra bizonyosan hatással van a leszállópályák megépítése és a növekvő idegenforgalom. Bár a turizmus hasznos, mert sokakat ráébreszt arra, hogy milyen sürgős feladat a földrész gondos védelme, de a látogatók számának növekedése veszéllyel is jár. Ezért meg kell próbálkozni a turizmus szabályozásával, nehogy a természetnek ez a hatalmas, érintetlen darabja súlyos, visszafordíthatatlan károsodást szenvedjen.

(A Tudás Fája alapján)