Már az őslakosok is pusztították

Madrid. A polinéziaiak maguk voltak azok, akik a Húsvét-sziget növényzetének pusztulását okozták – állapította meg két amerikai tudós. A szakemberek eddig azt gondolták, hogy ez a nép legalább négy évszázadon át harmóniában élt a természettel.

Madrid. A polinéziaiak maguk voltak azok, akik a Húsvét-sziget növényzetének pusztulását okozták – állapította meg két amerikai tudós. A szakemberek eddig azt gondolták, hogy ez a nép legalább négy évszázadon át harmóniában élt a természettel. Mára kiderült, hogy amint odaérkeztek, 800 körül, azonnal nekiláttak a természetrombolásnak. Kidöntötték a sziget összes pálmafáját, helyettük megépítették az óriási szobrokat. A hollandok 1722 táján csak a kopár földet találták – írta az El País című spanyol napilap.

Terry Hunt, a hawaii egyetem antropológusa és Carl Lipo, a kaliforniai egyetem kutatója 2004 és 2005 között több hónapot töltött a helyszínen, és műszerekkel vizsgálta a sziget talajrétegeit. Ebből vonták le tudományos következtetéseiket. Felfedezésük azonban újabb nagy kérdést vet fel: az ökológiai összeomlásnak következménye kellett hogy legyen az emberekre. Hogyan tudtak élni fa nélkül, amelyek civilizációjuk nélkülözhetetlen alapja volt? A fa szolgált a szobrok szállításához, a kenuk építéséhez, a tűz ébrentartásához. A kutatás most ebbe az irányba fordult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?