Panoráma

Mantova magyar emlékei

Mantova városa az itáliai Pó-síkságon fekszik, a szétterülő Mincio folyó alkotta tavak veszik körbe. A kultúrtörténetben elfoglalt helyét jórészt a középkorban több száz éven át uralkodó s a művészetet támogató Gonzaga hercegi család határozta meg.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. december 8. 18:04

Mantova
- A szerző felvételei

Mantova fekvése varázslatos: a tavakon átívelő hidakon lehet megközelíteni, környékét csatornák hálózzák be. A Mincio folyó szabályozásával eltüntették az egykori lápos, miazmás gázokat kibocsátó területeket. A település magát a művészetek, a kultúra és a zene városaként határozza meg.

Családommal először az 1980-as években indultam Mantova felé Pannóniából. A mai napig nem tudom, hogyan keveredtünk a központba Trabantunkkal, végighajtva a sétatereken, leparkolva a hercegi palota előtt, amelynek szomszédságában rögtön szállást is kaptunk. Persze, akkor még nem volt GPS, ma már – a szinte mindenütt korlátozott vagy fizető parkolás miatt is – így lehetetlen közlekedni. Mindenkinek azt ajánlom, hogy Padova, Ferrara felől közelítse meg a várost, a híd előtti szabad parkolóban álljon le, s a városig vezető, sövényekkel szegélyezett gyalogjárdán közelítsen az egyre jobban kibontakozó kastély-vár-tornyok sziluettje felé. Megéri az egy kilométeres séta, már ekkor megfogja az embert a régi idők nagysága.

Gyermekkori emlékem is fűződik Mantova nevéhez. Éretlen fejjel olvastam Passuth László regényes életrajzát, A mantuai herceg muzsikusát, amelyben Claudio Monteverdi életútját örökíti meg. A cremonai születésű tehetséges zenész, zeneszerző huszonkét évet töltött a városban a Gonzaga hercegi család szolgálatában. A szervilis kapcsolatot jellemzi a következő levélrészlet:

„Nagyságos és Excellenciás Úr, nekem Igen Tisztelt Kiváló Uram! …Nem tudom, sikerült-e eltalálnom Nagyságod ízlését, azt azonban jól tudom, hogy engem az a vágy sarkallt a komponálásra, hogy minden szeretetemmel szolgálatára legyek Nagyságodnak, kinek kegyére áhítozom, s kinek odaadó szolgája vagyok, ezért esedezem, hogy ha a zenében hiányosság mutatkoznék is, méltóztassék Nagyságod az én odaadó szeretetem bőségével kárpótolni magát…” (1618. április 21.)
Monteverdi a hagyományos madrigál struktúra határait feszegette, s az opera műfajának kialakításában is döntő szerepet játszott. S hogy átütő erővel tette, ennek bizonyítéka lehet, hogy kamaszgyerekeim is többször meghallgatták, megnézték az Orfeo című zenés drámájának filmváltozatát.

Most újraolvasva Passuth könyvét tudatosult bennem, hogy milyen ragyogó szellemi, kulturális központ is lehetett ez a hercegség. A Gonzaga család évszázadokat átölelő hatalma fénnyel töltötte meg a várost és környékét.

Vincenzo Gonzaga 1562-től 1612-ig élt, s jóllehet a város hanyatlásához a Habsburg hűbéri helyzet is hozzájárult, nagy része volt benne a tékozló életmódot folytató hercegnek is. Ugyanakkor – elődeihez méltón – igazi mecénásként udvarába vonzotta az akkori idők „renitens” művészeit, tudósait is. Így például Rubenst, a kezdő flamand festőt, aki sok másolatot készített számára, és akit diplomáciai feladatokkal is megbízott, s aki képgyűjteménye darabjainak eladásában is segédkezett. Galileit, a világhírű tudóst, aki legendás látcsövét csiszolta. Ferrarai „fogságából” kiváltotta Tassót, a zilált elméjű költőt, aki nagy hatással volt más művészeti ágak művelőire is. Liszt Ferenc például szimfonikus költeményt és – Tasso gyászmenete címmel – zongoraművet komponált tiszteletére.

Monteverdi Vincenzo Gonzaga herceg oldalán 1595-ben részt vett a török elleni harcokban Esztergomnál, a hadjárat névsorában így szerepel: „Claudio Monteverdi úr, templomi karnagy, öt zenésszel.” (Idézi: Lax Éva, a zeneszerző leveleinek és elméleti írásainak fordítója.) Az uralkodó a csaták izgalmában sem nélkülözhette a muzsika hangját. A zeneszerzőnek hasznos volt a magyarokkal való érintkezés, a katonáktól hallott dallamok későbbi életében is fülébe csengtek, inspirálták.

Mantova
Buda freskója a Palazzo Ducaléban.

A középkori városközpont képét megőrizte a Piazza Sordello. Itt emelkedik a Dóm, klasszicista homlokzatával ellentétben áll vöröstéglás „teste”, s mögötte a vaskos román stílusú torony. A tér meghatározó épülete a Palazzo Ducale (más néven Reggia), amelynek árkádos, gótikus palotáját a 14. század elején építtették, s később több épületrésszel bővítették. A palota termei a valaha volt hercegi élet fényűzésének lenyomatai. Kiemelném közülük a Tükörtermet, amelyben Monteverdi Orfeóját bemutatták. 1611. január 22-én M. Ferdinando Gonzaga bíborosnak Rómába küldött levelében a zeneszerző ezt írta: „Minden péntek este zenélünk a Tükrös teremben…”

Vincenzo herceg lakosztályának mennyezete, amelyen labirintust ábrázoltak, fontos volt számunkra. Többször ismétlődik a hercegi jelszó: „Talán igen, talán nem.” „Forse che si, forse che no.” A középkor végén Európában sok helyütt énekelték az e szavakkal kezdődő dalt. Nekünk azonban ennél érdekesebb, hogy a feliratok között felbukkan Kanizsa neve. Vincenzo Gonzaga 1605-ben részt vett Kanizsa török elleni ostromában, s bár onnan dolgavégezetlen tért haza, e felirat mégis dicsőségét zengi. Még egy magyar vonatkozást szerettünk volna látni, bár az Itáliai magyar emlékek című könyvben szerepelt, hogy a palota azon része, ahová eljutni akartunk, zárt a publikum elől, mivel ott irodák működnek. Az információs szolgálatot megkérve, hosszas telefonálgatás után egy úr igazi labirintuson át vezetett bennünket. Örömmel észleltem, hogy az udvari élet szórakoztatását szolgáló törpék lakrészén is áthaladtunk: alacsony folyosókon keringve, kis lépcsőkön szaporáztuk lépteinket, míg egy portán, egy főnöknőn és egy ügyintézőn keresztül jutva beléphettünk a Salette delle Cittába, azaz a városképekkel díszített szobákba. Egyikükben látható BUDA felirattal a magyar főváros képe! A 16. századi freskót meghatottan szemléltük az angolul kiválóan beszélő sajtós kísérőnk társaságában.

A szobában íróasztalokon irattömegek halmozódtak. E helyütt ismét szembesülhettünk azzal, mily magától értetődően élnek az olaszok középkori értékeik között. A Palazzo Ducaléhoz kapcsolódó várban látványosság a Camera degli Sposi freskóciklusa. Lodovico Gonzaga családjának jelentős eseményeit, mitológiai jeleneteket örökített meg itt Andrea Mantegna, a quattrocento kiemelkedő észak-itáliai festője. A kupola festményéről kedves angyalkák tekintenek le a szemlélőre. A reneszánsz művész nagy hatással volt más mesterekre, művei a világ számos nagy múzeumában láthatók. Dokumentáltan voltak magyar vonatkozású alkotásai: Mátyás királyról, Janus Pannoniusról és Galeotto Marzióról, de ezek megsemmisültek. Ludovico Ariosto, a reneszánsz kiemelkedő költője – egyik művében felsorolván kora legkiválóbb festőit – Leonardo da Vinci mellé helyezi. Mantegna sírja és több alkotása a Szent András-templomban található, a kápolnát védő rács és a kivilágítatlanság miatt alig tudtuk bronz képmását lencsevégre kapni. Mantuához való kötődését az is bizonyítja, hogy házat építtetett itt magának. Az épület jelenleg modern kiállításoknak ad otthont. Kör alakú belső terét igazi építészeti csemegeként csodáltuk meg.
A Gonzaga hercegek könnyed ejtőzésére szolgált a Palazzo Te. A nagy parkban épült félemeletes reneszánsz palota belső termei – melyeknek tematikus díszítésével találkoztunk – más-más stílust képviselnek. A Szelek, Ámor és Psziché szobája kiegyensúlyozott freskói mellett a Lovak termében a reneszánsz megszokott ábrázolásmódjától eltérően, valósághűen jelennek meg a kedvelt hercegi állatok. Az óriások kis szobája félelmetes ellentétben áll az ábrázolt, riasztó méretű gigászokkal. Amit mi kerestünk, az a Stukkók terme volt, amelyben Zsigmond királyunk diadalmenetét ábrázolják. Ennek alapjául az a tény szolgált, hogy Zsigmond emelte a Gonzagák ősét Mantova őrgrófjává. Egy 20. századi tanulmány vitatja az ábrázolt személyt.

A palota parkjának érdekessége, hogy sarkában – a légyottok során a nem kívánt pillantásokat elkerülendő – egy kis titkos ház és kert található.

A Gonzaga család címere a Városi Múzeumban
A Gonzaga család címere a Városi Múzeumban.

A könnyed struktúrájú Palazzo Te közelében, egy szigorú tömbű palotában a Városi Múzeumot látogattuk meg. A régi, olasz nemesi családok összefonódását jelzi, hogy II. Francesco Gonzaga Isabelle d’Este férjeként rendelte el építését. A gazdagon díszített termek a régi idők dicsőségét mutatják. Ugyanígy az Arco palota, amelynek múzeumában egy későbbi nemesi család életébe pillanthattunk be. Falán márványtábla örökíti meg Mozart apjának 1770-ben írt köszönő sorait a hercegi vendéglátásért.
Dokumentumok tanúsága szerint állt egy középkori templom a „Prato d’Ungherián”, azaz Magyarország mezején. A hagyomány szerint a név onnan ered, hogy annak idején, 924-ben magyarok táboroztak e helyen. S még egy eltűnt magyar nyomot tart számon a kultúrtörténet: a 13. század végén épített Szent Ferenc-templom őrizte egy Ongaro nevű festő arcképét. A templom hányatott története során – a franciák 1797-ben raktárrá alakították – ennek nyoma veszett.

A mantovai Bibiena színház Mária Terézia és II. József portréját rejti. Bár könyvünk azt írta, a nagyközönség megtekintheti őket, mi nem jutottunk hozzájuk. Negyed órával dél előtt érkeztünk az épületbe, ahol a recepcióban ülő hölgy szemmel láthatóan már indult déli sziesztájára, így nem nyertünk bebocsátást. Büszkén hirdeti egy márványtábla, hogy a 14 éves Mozart koncertet adott e falak között. 1770 januárjában édesapja édesanyjának írt levelében így áradozott: „…Egész életemben nem láttam még szebbet… Ez nem is egy színház, hanem egy terem páholyokkal, úgy építve, mint egy operaház…”. Igazak a sorok. A különleges belteret Bibiena késői mestermunkájaként tartják számon.

A mintegy negyvenezres antik könyvgyűjteményt Mária Terézia ajándékozta a városnak. S ha már zenei a szál: egy kis romantika. Rigoletto házába is bekukkanthattunk, s láthattuk Sparafucile erődjét. Verdi Rigoletto című operájának szereplői – a mantovai herceg bolondja és a bérgyilkos – Mantovában és környékén élik meg a 16. századi történetet. Ottlétünkkor éppen nemzetközi kajakverseny zajlott a tavon, amit – ki tudja mi okból – Sparafuciléről neveztek el.
S persze még sok minden tetszett Mantovában. A város legrégebbi, kör alakú Szent Lőrinc-temploma, a valaha volt és mai vásárok szép tere, a lakótornyok, a reneszánsz hangulat számtalan emléke, a körülölelő tavak hangulata… A legenda szerint a város alapítása egy Manto nevű göröghöz kötődik, bár más feltevések szerint nevének köze lehet az etruszk alvilág istenéhez, Mantushoz. Bármi is az igazság, nem véletlen, hogy a közeli Sabbionetával együtt Mantova a világörökség részét képezi. 

 

Csermák Judit

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Andrej Danko

Indulatos pártelnöki vita

Zuzana Čaputová

VIDEÓ: Saját vitaműsorral jelentkezett Zuzana Čaputová

peter pellegrini

Pellegrini üzent a kórházból

Lichtmannegger László

VERSEK ÉS ARCOK: A gyűlölködés jelen van a mindennapokban

Józanságpárti felvonulás a 20. század elején

Egy balul sikerült társadalmi kísérlet - A száraz Amerika

Quentin Tarantino

Apa lett Quentin Tarantino

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.