Makrélás rizottó

Hozzávalók:
25 dkg rizs, 1 liter zöldségleves, 2 evőkanál vaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 20 dkg spenótlevél, csipetnyi őrölt szerecsendió, 15 dkg füstölt makréla filé, őrölt bors, só.

Hozzávalók:

25 dkg rizs, 1 liter zöldségleves, 2 evőkanál vaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 20 dkg spenótlevél, csipetnyi őrölt szerecsendió, 15 dkg füstölt makréla filé, őrölt bors, só.

Elkészítése: Egy serpenyőben forrósítsunk fel egy evőkanálnyi vajat, adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és fokhagymát. Pároljuk pár percig, míg a hagyma üveges nem lesz. Öntsük rá a rizst, keverjük össze, és adjunk hozzá pár deci forró zöldséglevest. Ha nincs készen levesünk, akkor zöldségleves-kockából is készíthetünk. Állandó keverés mellett pároljuk meg. Ha elfőtte a levét, kis adagokban mindig öntsünk hozzá még zöldséglevest. A füstölt makréla bőrét húzzuk le, és kézzel szedjük ki a szálkákat belőle. Ha már puha a rizs, tegyük bele az alaposan megmosott spenótleveleket, jól forgassuk össze, majd keverjük hozzá a szálkamentes halfilét is. Fűszerezzük őrölt borssal és szerecsendióval. Ha elkészült, morzsoljunk a tetejére egy evőkanálnyi vajat. Akkor a legfinomabb, ha főzelékszerűen szaftos lesz. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?