Május elseje a vörös helyett a sárga csillagoké

Pozsony nagyvonalúan ünnepli meg Szlovákia európai uniós csatlakozását. A több száz kulturális program ma kezdődik, s egészen holnap éjszakáig tart. A munka ünnepe holnap teljesen a háttérbe szorul.

A pozsonyi Fő tér lesz az ünnepségek központjaA központi rendezvények négy helyszínen, a Fő téren, a Ferencesek terén, a Prímás téren és a Vajanský rakparton, valamint az Óváros utcáin és Ligetfaluban a Duna-parton zajlanak.

Az ünnepségek a szlovák fővárosban ma délután kettőkor kezdődnek a Fő téren, Európa a téren címmel. Itt ír, német, spanyol, osztrák és szlovák zenekarok koncerteznek. Ötkor kezdődik Peter Lipa előadása, háromnegyed hatkor Andrej Ďurkovský polgármester és néhány EU-tagország nagykövete mond köszöntő beszédet. Héttől éjszakéba nyúló koncertfolyam indul luxemburgi, szlovén, lengyel, cseh és szlovák bandákkal.

A Ferencesek terén négytől hétig a 24 jelenlegi és leendő tagország mutatkozik be kioszkjaiban, eközben az óvárosi utcákat és Ligetfalut a legkisebbek örömére zsonglőrök, bohócok, pantomimművészek lepik el. Lehetőség lesz európai csillagokkal kifestetni az arcunkat. Ez a program szombaton is végigkíséri az ünneplést azzal a különbséggel, hogy a 24 EU-tagország háromtól hétig prezentálja magát.

Holnap már délben elkezdődnek az események. A Prímás téren 12-től 2-ig tánc Európába; kettőkor a Fő téren szintén tánc, ám ezúttal fesztivál, amelyen mindenféle műfajjal találkozhatunk. Háromtól brit, ír, olasz, cseh, francia, szlovén és holland zenekarok koncertjével folytatódik az Európa a téren rendezvény, itt lép fel a Budapest Ragtime Band is. Nyolctól Berky Mrenica ördögi hegedűje szólal meg, majd a brit Flook lép fel.

A legérdekesebb rendezvény valószínűleg a Vajanský rakparton, a Štúr-szoborral szemben kezdődik háromnegyed háromkor. Címe: Integrációs dombocska. Mind a 25 európai uniós tagállam képviselője a dombocska egy-egy kőburkolatába saját országából származó földet helyez. Ez lesz az emlékmű alapja, amely a pozsonyiakat majd az EU-ba való belépésre emlékezteti.

Ligetfaluban már délután egykor elindul a koncertmaraton, a Propelernél finn, ír, lengyel és szlovák együttesek lépnek fel, köztük a Chiki-liki tu-a, a Horkýže Slíže és Polemic.

Este tízkor tűzijáték.

Érdekesnek ígérkezik, bár egy kicsit ünneprontó, EU-ellenes felhangja, és „munka ünnepe fílingje” van a Polgári Demokrata Párt (OKS) és az Ifjú Konzervatívok május elsejei felvonulásának, amelynek az „Örökre időkre az Európai Unióval és soha másként” címet adták. Holnap reggel kilenckor indul a menet a Hodža térről, fél tízkor az EU Nemzeti Konventjének ülését üdvözlik a „Brüsszeli hivatalnok – a mi példaképünk!”, „A Lisszaboni Stratégia feladatait 120 százalékra teljesítjük!”, a „Világ biztosai egyesüljetek!” és „Az európaiul görbe banánokért!” jelszavakkal. A résztvevőknek transzparenseket, jelszavakat, zászlócskákat és „az EU-biztos elvtársak” portréit kell magukkal hozni, a résztvevők eurogulyást kapnak. „Visszatér a szocializmus – ünnepeljük meg, ahogy illik” – hirdetik a szervezők.

Az ünnepségekre Pozsonyba látogatók ne feledjék, hogy a belvárosban több utcát lezárnak, ezért az amúgy sem túl sok parkolási lehetőség tovább szűkül. A városi közlekedés a szabadtéri műsorok miatt az Óvárosban jelentősen megváltozik, több járatot kiiktatnak, vagy más útvonalra irányítanak. (-rn-, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?