Magyar barlangász balesete Romániában

Padisi-fennsík. Bár szárkapocscsont-törése van a romániai Bihar-hegység Valea Rea barlangjában balesetet szenvedett Feigel Lóránt 32 éves nyíregyházi barlangásznak, tegnap délután állapota kielégítő volt, két orvos is a helyszínen gondoskodott róla.

Erről a barlang bejáratától nyolc kilométerre létesített bázistáborban tájékoztatta az MTI-t Hegedűs Gyula, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szóvivője. A tapasztalt barlangász lábára – a barlang bejáratától több mint három kilométerre, mintegy 200 méter mélységben – egy kő zuhant, és ez okozta a sérülését. Az ötfős magyar és erdélyi barlangász csoport többi tagjának sikerült ugyan leemelni a lábáról a követ, ám a sérülés miatt az azonnali szállítás szóba sem jött.

A szombat délelőtt 10.30 tájban bekövetkezett balesetről két óra múlva értesült a külvilág. Az első mentőcsoport, magyar orvosokkal kiegészülve, éjfélre érkezett a bázistáborhoz, és további négy órára volt szüksége, mire elérte a sebesültet. A fiatalemberről azóta folyamatosan gondoskodnak, ellátják étellel, itallal, és egy izolációs fólia segítségével melegen tartják. Hegedűs Gyula közlése szerint a mentést nehezíti, hogy a legközelebbi lakott település mintegy 50 kilométerre van a helyszíntől, és gépjárművek csak nyolc kilométerre tudják megközelíteni a barlang bejáratát. A kiépített bázistábor felszereléséhez a műszaki és technikai eszközök rendelkezésre bocsátásával a magyar katasztrófavédelmi szolgálat sietett a barlangi mentők segítségére, míg további gépjárművet és hírközlési berendezéseket a környezetvédelmi minisztérium biztosított.

A szóvivő elmondta, rendkívül „technikás” barlangban járt szerencsétlenül a fiatalember. Egy szűk bejáratot követően 170 méter mély aknasoron keresztül, kötelek segítségével lehet lemászni, majd ezt követően lehet tovább haladni egy barlangi patak mentén.

Tegnap több váltásban 52 magyar, 26 román és 4 szlovák barlangi mentő dolgozott azon, hogy a 170 méter mély aknában és a három kilométer hosszú belső folyosón olyan kötélpályát építsen ki, amelynek segítségével folyamatos szállítással lehet a helyszínre felhozni a sérültek. Hegedűs Gyula szerint, ha minden a terveik szerint alakul, akkor hajnalra elkészül a kötélpálya. Azt követően 3–4 óra alatt a felszínre tudják hozni Feigel Lorántot, akit várhatóan egy Magyarországról érkező helikopter fog kórházba szállítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?