Magasabb lett a Sierra Nevada a szárazság miatt

Sierra Nevada
Los Angeles |

Két és fél centit nőtt négy év alatt a kaliforniai hegyvonulat, mert aszály volt.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) friss tanulmánya szerint a változást az okozta 2011 és 2015 között, hogy a szárazság miatt csökkent a kőzetrepedésekben tárolt víz.

A kutatók ugyanakkor azt is megállapították, hogy az elmúlt két évben, amikor több volt a csapadék, a hegy „összement”. A kőzetek az aszály idején elvesztett vízmennyiség felét nyerték vissza, így a megnövekedett súly miatt a hegyvonulat magassága 1,3 centiméterrel csökkent.

Mindez azt sugallja, hogy a szilárd földfelszín víztározó-képessége sokkal nagyobb, mint azt korábban gondoltuk – mondta a vizsgálatot vezető Donald Argus, a NASA munkatársa.

A kőzetrepedésekben megbúvó vízről van szó, és nem arról, ami a hegyekről lezúdulva látja el a városokat és a mezőgazdasági területeket. A tanulmány szerint a Sierra Nevada 2011 és 2015 közötti vízvesztesége 45-ször nagyobb volt, mint Los Angeles egyéves vízszükséglete.

A szakemberek a kaliforniai, oregoni és washingtoni hegységekben lévő 1300 olyan GPS-állomás adatait elemezték, amelyeket a finom tektonikus mozgások, a vulkáni tevékenységek és az akár 0,3 centiméternél kisebb magasságbeli változások észlelésére helyeztek ki.

A hegyvonulatnál tapasztalt emelkedés és visszasüllyedés esetében a kutatóknak olyan egyéb tényezőket is figyelembe kellett venniük, mint a tektonikus mozgások vagy a talajvíz-szivattyúzás a Sierra Nevada mentén húzódó Central Valley térségében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?