Madárinfluenza újabb telepen, nálunk nincs fertőzött baromfi

Budapest/Pozsony |

<p>Az elmúlt napokban több európai államban is azonosították a madárinfluenza (H5N8) jelenlétét, Magyarországon újabb megbetegedés történt. A szlovák szaktárca szerint nálunk sehol sem találtak fertőzött baromfit.</p>

Madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatta ki a magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán lévő kacsatartó gazdaságban. A tájékoztatás szerint a fertőzött gazdaság körül 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet rendel el a hatóság.

A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.

A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állomány leölését az állategészségügyi szolgálat szakemberei már a gyanú alapján megkezdték.

A kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a 2016. november 3-án Békés megyei pulykaállományban kimutatott vírustörzzsel. A magyar földművelésügyi minisztérium közleménye szerint a vadmadarak valószínűsíthető fertőzésközvetítő szerepe miatt az országos főállatorvos már november 3-án az egész országra kiterjedően elrendelte, hogy a baromfikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, és tárolás során biztosítani kell, hogy a takarmányhoz ne férjen hozzá idegen fajú állat.

Az elmúlt napokban több európai országból is tájékoztatás érkezett arról, hogy elhullott vadmadarakban azonosították a madárinfluenza megbetegedést.

A Békés megyében egy hete kimutatott madárinfluenza-vírus miatt már több ország tiltotta meg az exportot az érintett megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong és Szingapúr.

A szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-felügyeleti Hivatallal együttműködve megelőző intézkedésként mintákat vesz és ellenőrzi a hazai baromfitelepeket. A minisztérium tájékoztatása szerint nálunk sehol sem azonosították a madárinfluenzát. További intézkedésként betiltották a a magyarországi élőbaromfi és baromfitermékek behozatalát. A szaktárca egyben felszólította a baromfitenyésztőket, tartsák be az állatok biológiai védelmét, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a vadmadarakról a tenyésztett baromfira. A fertőzés veszélye 2017 tavaszáig fennáll – állítják az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének szakértői. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett. (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?