A boldoggá avatásig
A boldoggá avatás előkészítő munkálatai során összegyűjtik a boldoggá avatandó életére vonatkozó összes rendelkezésre álló dokumentumot és szóbeli tanúságtételt, majd aprólékosan megvizsgálják annak bizonyítására, hogy a felavatandó életében rendkívüli módon gyakorolta-e a keres
LÉPCSŐK
A boldoggá avatás előkészítő munkálatai során összegyűjtik a boldoggá avatandó életére vonatkozó összes rendelkezésre álló dokumentumot és szóbeli tanúságtételt, majd aprólékosan megvizsgálják annak bizonyítására, hogy a felavatandó életében rendkívüli módon gyakorolta-e a keresztényi erényeket, milyen tettek igazolják életszentségét, s hogy a hívők méltónak találják-e őt a megtiszteltetésre. A helyi püspök hatáskörében, egyházmegyei kérelem keretein belül ott végzik el a vizsgálatokat, ahol a boldoggá felavatandó élt és tevékenykedett. Az eljárás második szakaszában a római szentté és boldoggá avatási kongregáció – régebbi ügyeknél kötelezően, újabbaknál szükség szerint – egy történészekből álló bizottságot hív egybe, amely az ügyet a történelmi hitelesség szemszögéből értékeli. Majd teológusok bizottsága azt vizsgálja, kellő mértékben ékes-e hősi erényekkel, csodatételekkel az avatandó élete. A boldoggá avatáshoz egy csoda is kívánatos. Ezt szintén két szakaszban – az egyházmegyében és a Vatikánban – vizsgálják felül. Ki kell mondani, hogy a gyógyító csodatétel valóban bekövetkezett, tudományosan nem magyarázható, a boldoggá avatást kérelmező kérésére történt, s hogy a gyógyulás végleges. A kongregációban először egy neves orvosokból álló testület foglal az ügyben állást. Ezt követően a teológusok bizottsága meghozza döntését, majd további megvitatásra átadja az ügyet a kardinálisokból és püspökökből álló bizottságnak. A végeredményt ez a bizottság terjeszti a pápa elé, aki eldönti, megtörténhet-e a boldoggá avatás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.