Boldogtalan királyból boldog Károly

Károly, az utolsó Habsburg uralkodó boldoggá avatását 1949-ben kezdeményezték. A csoda, amelynek köszönhetően a boldogok soraiba kerül, egy brazil apáca megmagyarázhatatlan gyógyulása volt: az eret eldugaszoló vérrög miatt amputálni kellett volna a lábát. A gyilkos vérrög eltűnt, amikor az apáca Károlyhoz imádkozott gyógyulásért.Akik ismerték, rendkívül nyájas, közvetlen, szeretetre méltó emberként jellemezték. Volt még egy megnyerő vonása: lovagias volt, mint azok a jó érzésű férfiak szoktak lenni, akiket egy magányos nő nevelt. Károlyt jobbára az anyja, Mária Jozefa szász hercegnő nevelte. A puritánságig szigorú erkölcsű, határozott, mélyen vallásos asszony volt, merő ellentétje férjének. Ottó – vagy ahogy Bécsben, Budapesten emlegették, „a szép Ottó” – Ferenc József unokaöccse volt, életvidám, sokoldalúan tehetséges ember, de javíthatatlan bohém. Nem érezte magát jól a katonai pályán, és olcsó kalandokban, mulatozásokban, polgárpukkasztó heccekben keresett kárpótlást. Nemcsak a váltakozó garnizonok távolsága miatt volt keveset a családjával, hanem főleg azért, mert otthon sem érezte jól magát. Házassága a jellemek különbözősége miatti elhidegülés klasszikus példája volt.

Károlyt nyolcéves korában elvitték a soproni Orsolya-rendi zárda híres apácájához, a stigmatizált mater Vincentiához, aki különleges képességeiről volt ismert. Az ifjú főhercegről is különös dolgot mondott: „Burkolják imába, mert császár lesz, sokat fog szenvedni, és a pokol különlegesen erős támadásainak lesz célpontja.”

Mater Vincentia jóslata ellenére Károly nem kapott egy jövendőbeli uralkodónak megfelelő nevelést. De jól megválasztott tanárainak szorgalmas tanítványa volt, tizenöt évesen már angolul, latinul, franciául, magyarul és csehül tudott fogalmazni. Később a kitűnő bécsi Schottengymnasium diákja lett – persze, a gimnázium tanárai által összeállított tanterv szerint továbbra is otthon tanult, csak a záróvizsgákon jelent meg az iskolában. 1905-ben megkezdte katonai szolgálatát a 7. dragonyos ezredben. Egy évvel később hosszas szenvedés után gégerákban meghalt az apja, gyámja a trónörökös, Ferenc Ferdinánd lett. Az ő ösztönzésére folytatott két évig jogi, közgazdaságtani és államtudományi tanulmányokat a prágai egyetemen. 1911-ben szerelmi házasságot kötött Bourbon-Pármai Zita hercegnővel, 1912. november 20-án megszületett első gyermekük, Ottó, őt az évek folyamán még hét gyermek követte.

Ferenc Ferdinánd nagyon kedvelte Károlyt. Egy beszélgetés során, 1913-ban elárulta neki balsejtelmét, hogy erőszakos halál vár rá, amely hamarosan bekövetkezik. Elmondta, milyen változtatásokkal képzeli el a monarchia jövőjét, és hol tartja titkos iratait. 1914. június 28-án a trónörököst és feleségét Szarajevóban meggyilkolták. Egy hónapra rá – az első világháború nyitányaként – az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Károly – már mint trónörökös – tanúja volt Hetzendorfban a tömeg militarista megnyilvánulásainak. Reakciója: „Egyszerűen nem tudom megérteni, hogyan üdvözölheti akkora lelkesedéssel a nép a háborút, hisz a háború iszonyatos dolog.” És később: „Aki látta akkoriban azt a tomboló lelkesedést, nem állíthatja, hogy ez a háború a népek akarata ellenére robbant ki.” 1914-ben Károly a császár megbízásából a harctereket járta. A következő évben bejárta az egész frontot, vagy 80 ezer kilométert tett meg, meglátogatta a legelőretoltabb állásokat is, látta a halottakat, sebesülteket, menekülteket, és a háborút illetően elvesztette minden illúzióját.

1916. november 21-én meghalt Ferenc József, Károly lett a király. Trónra lépési nyilatkozatába fontosnak tartotta beiktatni: „Mindent meg akarok tenni azért, hogy véget érjenek a háború borzalmai és áldozatai, és a béke olyannyira vágyott áldásait újra biztosítsam népeimnek.” Összehívta a kormányt, Ottokar Czernint nevezte ki külügyminiszterévé, akit még Ferenc Ferdinánd szemelt ki erre a posztra, abban a reményben, hogy „békeminiszter” lesz. Károly soha nem esküdött fel az osztrák alkotmányra, mert meggyőződése volt, hogy a birodalom korszerű átszervezésére van szükség, ehhez pedig új alkotmányra. Osztrák impériumot akart meszszemenő nemzeti autonómiákkal, a nemzetek és pártok feletti császári korona védelme alatt, amelynek az egyensúly megőrzése lett volna a fő feladata. Tervei között szerepelt az általános választójog bevezetése. 1916. december 30-án Budapesten magyar királlyá koronázták, feleségét magyar királynévá. Károly új stílust vezetett be az udvartartásban: megszüntette a merev távolságtartást, előzetes bejelentés nélkül fogadta a kérelmezőket. Betiltotta a katonatisztek párbajozását, rehabitáltatta azokat a tiszteket, akiket a párbaj megtagadása miatt fokoztak le. Tudatosan segítette a nélkülözőket, nem történt meg, hogy a segélyért folyamodót elutasította volna. Családjával a badeni császári villában lakott, nem a Hofburgban vagy a Schönbrunnban. Elrendelte, hogy a császári istálló lovai és kocsijai vegyenek részt a szénszállításban, hogy a bécsiek hamarabb jussanak tüzelőhöz. 1917-ben rendeletben tiltotta meg a lakbérek drágítását. Meghosszabbította a betegsegélyek folyósításának időtartamát, gondja volt a csecsemővédelemre, elrendelte, hogy közvetlenül a frontvonalba ne küldjék azokat a férfiakat, akiknek hatnál több gyermekük van, vagy rajtuk kívül szüleiknek nem maradt több gyermekük. 1917 nyarán létrehozta a népegészségügy és szociális gondoskodás minisztériumát, amely a világ első szociális minisztériuma volt. 1917 júliusában amnesztiarendelettel érvénytelenítette a hadbíróságok téves ítéleteit, és érvénytelenítette a cseh politikusok, Kramař, Rašin és Klofáč halálos ítéletét. 1917-ben, látva az Isonzó menti rettenetes ütközetek áldozatait, az elszenesedett, szétszaggatott holttesteket, vezérkari főnökének könnyes szemmel mondta: „Ezért többé senki sem vállalhat felelőséget Isten előtt. Ennek véget vetek. A világ elég nagy ahhoz, hogy a népek megférjenek benne.”

Károly trónra lépésének szinte első percétől minden erejével a békekötésre törekedett. Németország, a Ferenc Józseftől örökölt, agresszív szövetséges Károly béketörekvéseit nem támogatta, Ausztriának különben is alárendelt szerepet szánt. A Németország nélküli különbékére, amelyet Károly a sógorai, Sixtus és Xavier közvetítésével kívánt elérni, az adott katonai erőviszonyok közepette nem volt reális esély. Amikor a „békeminiszter” Czernin elhibázott lépésére reagálva Clemenceau nyilvánosságra hozta az úgynevezett Sixtus-leveleket, nemcsak Károlyt diszkreditálta az egész világ előtt, hanem azt is világossá tette, hogy az antant nem óhajtja a felkínált békét. A monarchia háborút követő felbomlását már nem tudta megállítani. Lemondani mégsem volt hajlandó, csupán arra kötelezte magát, hogy visszavonul a kormányzási ügyektől. El kellett hagynia Ausztriát, családjával Svájcba ment, de 1921-ben kétszer is megpróbálta visszaszerezni a magyar koronát. Mindkét kísérlet kudarcba fulladt – a rossz szervezés miatt, no meg azért, mert Károly kerülni akart minden vérontást. Madeira szigetén száműzöttként, szegényes körülmények között élt családjával. Mindössze 31 éves volt, amikor az influenza végzett vele.