Lehetőség az örök élethez?

A sikeres emberklónozást bejelentő raeliánus szektát 1975-ben alakította Claude Vorilhon akkor autós sportra szakosodott francia újságíró.

A sikeres emberklónozást bejelentő raeliánus szektát 1975-ben alakította Claude Vorilhon akkor autós sportra szakosodott francia újságíró. A név akkortájt a Genesis horror-rock operájának, a Bárány a Broadway-n fekszik című műnek (The Lamb Lies Down On Broadway) főszereplőjeként volt ismert, és a darabban a Peter Gabriel megszemélyesítette Rael emberi kísérletek egész sorozatán megy végig. A magát „a világ legnagyobb ufológus mozgalmának” nevező gyülekezet tagjai – mintegy 55 ezren – hisznek a földönkívüliekben, az úgynevezett elohimokban, akik a tudomány, a szerelem és az intelligencia istenei. Elohimmal eddig csak a gurunak sikerült találkoznia, állítólag 1973-ban. Vorilhon-Rael elmondása szerint ott szállt ki egy repülő csészealjból egy kis zöld emberke, aki elmondta neki, hogy a Biblia tévedett, nem Isten, hanem az elohim (héberül: istenek) teremtették a világot, a robotika és a DNS-sel kapcsolatos felfedezések felhasználásával, több ezer évvel a földi laboratóriumokban elért eredmények előtt. Hogy az emberek találkozhassanak ezekkel a géniuszokkal, fel kellett építeniük Jeruzsálemhez a lehető legközelebb egy „követséget” az elohimok számára. A szükséges pénzalapok gyűjtése ma is folyik. Hogy milyen eredménnyel, arról nem szól a fáma. A szekta tanításának egyik alappillére az „érzéki meditáció a kozmikus orgazmus eléréséhez”. E homályos megfogalmazás mögött azonban annak az eugenizmusnak a magasztalása rejlik, amely az emberi testi és lelki fogyatékosságok terjedésének megakadályozását, az emberi faj tökéletesítését tűzte ki célul. Dolly, a klónozott birka megszületése után „Rael” kijelentette, hogy emberi lényeket fognak klónozni, és az embereknek javasolja, hogy másfél millió frankért ily módon jussanak az „örök élethez”. A Clonaidet 1997-ben hozta létre. A magát Mózes és Mohamed próféták utódjaként számon tartó férfi jelenleg Québecben él. Egy 2002 júliusában elhangzott bejelentés szerint klónozott embriót ültettek be egy húszéves dél-koreai nő méhébe a Clonaid programjának keretei között. Amerikai és dél-koreai tudósok három hónappal korábbi embrióbeültető műtétjéről szóltak a hírek. (MTI, i-t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?