Külön kell összeszámlálni Nagy Sándor katonáinak leszármazottait

Iszlámábád |

<p>Külön kell összeszámlálni Pakisztánban a jelenleg is folyó népszámlálás során egy közösség tagjait, akik&nbsp;Nagy Sándor&nbsp;katonái leszármazottainak tartják magukat - döntött egy pakisztáni bíróság kedden.</p>

Az afgán határhoz közeli hegyvidéken élő, 4000 lelket számláló kalasok mind vallásukban, mind kultúrájukban nagyban különböznek a helyi muszlimoktól.

Közel két évtizede most tartanak először népszámlálást Pakisztánban, a világ hatodik legnépesebb országában, miután az állandósult erőszak miatt a 2008-ra tervezett cenzus egyre késlekedett.

A népszámlálási kérdőívekben szerepelnek a többségi iszlámhoz, illetve két másik valláshoz, a hinduizmushoz és a kereszténységhez tartozó egyének és családok, de kimaradtak a kisebb lélekszámú vallási kisebbségek, mint például a kalasok - közölte Luke Rehmat aktivista.

Rehmat és más kalas aktivisták kérvényt nyújtottak be az északnyugat-pakisztáni kormányzóságok tartományi bíróságaihoz, amelyben kérték, hogy az ő hitük követőit külön számlálják meg.

"A bíróság a mi javunkra döntött, nagyon örülünk" - írta blogjában Rehmat.

A kalasok Nagy Sándor katonáinak leszármazottjai, akiket a makedón uralkodó hátrahagyott a híres hüdaszpészi csata előtt, amelyben megvívott a pandzsábi Pauravasz királyával, Pórosszal és elefántjaival. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?