<p>A világ magyarságát összekötő kapocs – így hívják nézői a Duna Televízió legnépszerűbb műsorát, a Kívánságkosarat. Szilveszterkor azonban nem elégednek meg ennyivel a szerkesztők: a délután háromtól reggel négyig tartó műsorfolyamban a múlt század korszakain átívelő hídra hívják „sétálni” a nézőket.</p>
Korok Szilvesztere a Duna Televízióban
Az Osztrák-Magyar Monarchia előkelő kávéházában karol először egymásba a műsorvezető és a néző, hogy a verkli német dallamait hátrahagyva útra keljenek sétapálcájukkal vagy napernyőjükkel. A húszas évek füstös mulatóiban szvinget és dzsesszt hallgatva a keserédes dallamok szárnyán indulnak tovább a 60-as évek hippi-korszaka felé.
Itt már szakadt farmerban, hosszú hajunkat fejkendővel hátrakötve élvezhetik tovább a zenét, és a háborúkat maguk mögött hagyva engedik, hogy szívüket átjárja a szeretet és a béke. Kísérőik is lesznek, például Bede Róbert, a közismert szakács, aki a monarchia ízeitől kalauzol el a mai hagyományos szilveszteri ételekig, vagy Makány Márta divattervező, aki a múlt század viselettörténetének színes kavalkádjába vezet – amit rögtön meg is csodálhatnak nézőink a műsorvezetőkön. Morvai Noémi, Katona Erika, Asbóth József és Banner Géza a korok divatjának megfelelő kosztümökben idézi a múltat.
Éjfél után pedig köszöntsük a jövőt! 2009 első perceitől kezdve ismét a nótáé a főszerep: Lakatos Miklós és zenekara kíséri a Kívánságkosár legnépszerűbb énekeseit. Többek között fellép majd Bangó Margit, Bokor János, Budai Beatrix – és még csak a B betűnél tartunk. Reméljük, hogy a stúdióba ellátogató nézők a tárkonyos báránysült, a malac és az almás párolt káposzta, a hagyományos erdélyi kürtöskalács után bírnak még táncolni! És hogy meglepetés is legyen, a Duna Televízió több száz üzenetet fog éjfél után szétküldeni határon innen és túl élő nézőinek – hogy hogyan, az egyelőre maradjon a mi titkunk. (dunatv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.