Kórházban volt a Vaslady

London. Kórházban töltötte a szombatra virradó éjszakát Margaret Thatcher volt brit kormányfő, akit kivizsgálás után, szombat délután hazaengedtek.

A Vaslady a saját lábán hagyta el a kórházatČTK/AP-felvételA 82 éves Thatchert, aki rekord ideig, 1979-től 11 évig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke a Konzervatív Párt élén, előző este vitték be a londoni St. Thomas kórházba, mert a Lordok Háza – a brit parlament felső kamarája – által rendezett díszvacsora után rosszullét tört rá. A vizsgálatok azonban nem mutattak ki heveny problémát, és a veterán politikus szombaton, láthatóan jókedvűen, a felsorakozott újságíróknak integetve távozott a kórházból a londoni Belgravia negyedben lévő otthonába.

Thatcher, aki 1990-ben, az ellene indult belső pártszervezkedés nyomán mondott le, régóta betegeskedik; állapota különösen sokat romlott azután, hogy férje, Sir Denis Thatcher 2003-ban, 88 éves korában elhunyt.

A volt kormányfőt néhány éve kisebb szélütések érték. Azóta emlékezetkieséssel küszködik, és mozgása is alaposan lelassult. Orvosai ezért eltiltották addig rendszeres és rendkívül népszerű előadókörútjai folytatásától, bár ezt a tilalmat időnként megszegi. A lemondása után bárónői rangra emelt Lady Thatcher a politikai szerepléstől sem vonult vissza teljesen. Nemrég, komoly feltűnést keltve, látogatást tett Gordon Brown jelenlegi munkáspárti kormányfőnél a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban, és rendszeresen megjelenik közéleti eseményeken is.

Margaret Thatcher háromszor nyert egymás után választást a Konzervatív Pártnak. A radikális gazdaságszerkezet-átalakítási program során mutatott kérlelhetetlensége, de főleg az Európai Közösségekhez fűződő viszony ügyében kirobbant belső viták azonban kikezdték támogatottságát saját politikai hátországában is, és végül lemondatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?