Korábban kezdik a szexet a kínai fiatalok

<p>Egy Kínában végzett kutatás szerint az "egy család-egy gyermek" politika szellemében felnövő első generáció fiataljai nyitottabban, ám továbbra is ellentmondásosan viszonyulnak a szexhez, és nem hívei az egyéjszakás kalandoknak.</p>

Kínában még az 1970-es években vezették be azokat a törvényeket, melyek szabályozták az egy családban születendő gyermekek számát. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia által készített felmérés szerint, az 1976 és 1986 között született fiatalok 22,8 évesen szerzik meg első szexuális tapasztalataikat, elsősorban tartós partnerkapcsolaton belül, mintsem egyéjszakás kalandok során.

Az új rendszerben felnövő generáció szexhez fűződő ellentmondásos viszonya abban mutatkozik meg, hogy habár korábban kezdik meg szexuális életüket, de azt egy stabil párkapcsolat keretein belül teszik meg - írta a China Youth Daily ifjúsági lap. A felmérésből kiderül még, hogy a fiatalok háromnegyede sosem próbálná ki a homoszexuális kapcsolatot, illetve nem jelent problémát számukra a házasság előtti szex, vagy együttélés gondolata. 97 százalékuk szeretne egy saját gyereket, és 61 százalékuk vallja, hogy a "tökéletes világban" két gyermeket is felnevelne. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?