Budapest. A Sztár fM reggeli műsorában B. Tóth Lászlónak sikerült telefonon elérnie Koós Jánost, aki dominikai üdülése közben sérült meg. A népszerű előadóművész már szokásosnak mondható év eleji üdülésén vett részt családjával, Bajor Imrével és annak kedvesével, sőt az idén Havas Henrik is csatlakozott hozzájuk.
Koós János megsérült
Budapest. A Sztár fM reggeli műsorában B. Tóth Lászlónak sikerült telefonon elérnie Koós Jánost, aki dominikai üdülése közben sérült meg. A népszerű előadóművész már szokásosnak mondható év eleji üdülésén vett részt családjával, Bajor Imrével és annak kedvesével, sőt az idén Havas Henrik is csatlakozott hozzájuk. A remek hangulatú dominikai útnak azonban egy sajnálatos baleset vetett véget. Koós János ugyanis teniszmérkőzést vívott Bajor Imrével és egy rossz lépést követően fájdalmas arccal a földre rogyott . Az orvosi vizsgálatok szerint szalagszakadást szenvedett a művész, aki így hazarepült, hogy már tegnap délután megműthessék a lábát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.