Konyhában főszerepben a férj

Magdi, a feleség, nem érti, miért számít csodabogárnak, ki férfi létére megállja a helyét a konyhában. – Csupán ezzel már az újságba lehet kerülni? – kérdezi értetlenül. Maga az alany pedig szerényen és őszintén úgy fogalmaz, hogy ő a főzéssel tulajdonképpen csak a porszívózás elől menekül...

Ki osztotta rád odahaza a szakács szerepét?

Az élet. Húsz évvel ezelőtt, mikor Magdi várandós lett második gyermekünkkel, Ágival, fél évig feküdnie kellett. Akkor nem volt más megoldás, át kellett vennem a helyét a konyhában. Azután pedig valahogyan rám maradt a főzés... Nem szerettem a takarítást, a házimunkák közül még a főzőcskézés volt a legszimpatikusabb. Ennyi.

Milyen volt a kezdet? A feleséged az ágyból utasítgatott, mit hol találsz?

Igazából nem is emlékszem már a kezdetekre, de valószínűleg Magdi utasításait követtem, és minden bizonnyal egyszerűbb ételek elkészítésével kezdtem a pályafutásomat. Gondolom, betettem sülni egy csibét, meg ilyesmi. Korábban budapesti egyetemistaként a kollégiumban főzőcskéztünk a haverokkal, bár akkor azok amolyan kisebb vállalkozások voltak: makaróni, spagetti... Emlékszem, gyerekként kimondottan szerettem édesanyám mellett botladozni a konyhában. Úgyhogy olyan alapdolgokat tudtam én, hogy meg kell mosni a húst, meg ki kell klopfolni, mielőtt bármihez is kezdenék vele. Ismertem a panírozás menetét, meg ilyesmi.

Tehát végeztél némi előtanulmányokat.

Igen. Inkább azzal volt gondom, hogy eltaláljam az ízeket, leginkább a fűszerezésben szorultam Magdi segítségére. Mára viszont ez már fordítva van. Ha esetleg el kell utaznom, ő kérdezi meg tőlem, mit és hogyan készítsen, annyira kiesett a gyakorlatból, hiszen nálunk a főzés kizárólag az én feladatom.

Hétvégén meg ünnepekkor is?

Mindig. Hét közben ugyan mindenki a munkahelyén eszik, egyébként én vagyok a konyhafőnök. Vagy egyszerű félkészételeket csapunk össze, attól függően, melyikünk ér hamarabb haza. Most, mióta a gyerekek kirepültek, mindketten Budapesten laknak, és kénytelenek kezükbe venni a fakanalat, tőlem is megkérdezik, mit hogyan csináljanak, nem csak az anyjuktól. Számukra így természetes. Ők igazából most kezdenek érdeklődni a főzés iránt, mert rájöttek, mennyivel olcsóbb, ha nem vendéglőben esznek, hanem elkészítik az ételt az albérletben maguknak. Ági iskolájában nincs menza, Dini meg mindig úton van. A fiam 25 éves, elvégezte a színművészetit, jelenleg szabadúszó. Játszik Debrecenben a Csokonai Színházban, a Tháliában, a Vígszínházban, a Komáromi Jókai Színházban pedig most kezdi próbálni az Ármány és szerelmet. Ági elsőéves egyetemista, kommunikációt tanul. ĺgy aztán nagyon ritkán vagyunk mind a négyen otthon. Rendszerint havonta egyszer azért sikerül, s persze a családi ünnepeken, névnapok, szülinapok alkalmával. Ági rendszeresen jár minden héten haza, de Dini hol játszik, hol maratont fut, hol meg a Mount Blancra mászik...

Nemrég családi házba költöztetek. Fontos volt számodra, hogy milyen lesz az új konyha?

Szerettem volna nagy konyhát, igen. Most jó nagy, van helyem forgolódni benne. Az előző lakásban sem volt éppen kicsi, de nagyon el volt zárva a többi helyiségtől, nagyon egyedül éreztem magam. Ezt az étkezővel és a folyosóval is összekötöttük, nem vagyok olyan magányos...

Hogyan képzeljünk el a konyhában? Kötényben?

Abban azért ne... Bekapcsolom a rádiót, és szépen komótosan teszem a dolgom. Feleségem azzal szokott ugratni, hogy azért főzök időigényes kajákat, hogy ne kelljen mást csinálnom a ház körül...

Te választottad ki az új konyhabútort is?

Nem, ilyesmiben Magdi dönt, engem a berendezés nem érdekel.

Megfőztél. Ki tálal?

Közösen. A mosogatás azonban már változó, a főzés közben használt edényeket elmosom menet közben, de utána a tányérok sokszor megvárják a feleségemet.

Hol esztek?

Vasárnap és ünnepen az ebédlőben. Ez azért praktikus, mert vasárnaponként az egyik magyar kereskedelmi csatorna mindig focit ad, ebéd közben nézhetem.

A többieket ez nem zavarja? Nem evés közben vitatjátok meg a család ügyes-bajos dolgait?

Nem olyan ceremóniás nálunk a kajálás... Leülünk, eszünk. Inkább esténként beszélgetünk. Hétköznap pedig a konyha étkezősarkában eszünk. A reggeli kávét viszont az ágyban fogyasztjuk el.

Ez igen! És a kávét ki szolgálja fel?

Úgy történik, hogy a földszinten van a konyha, az emeleten a hálószoba, és este úgy vonulunk fel, hogy visszük tálcán a kávéfőzőt a két csészével. Reggel félálomban a feleségem bekapcsolja, mikor kicsöpög a kávé, megisszuk.

Tudtommal te készíted a tízóraikat is.

Én, de most már ez is kevésbé időigényes vállalkozás, azelőtt négyünknek fél óra hosszig tartott elkészíteni.

Apud is ilyen házias?

Igen.

Baráti körötökben a férfiak?

Nem, ők nem. Mindenhol a nők főznek.

Nem zavar, hogy fehér holló vagy?

Nem, nálam a főzés tulajdonképpen egyfajta menekülés a porszívózás elől...

Munkahelyeden mit eszel?

A magyar gimnázium épületében nincs konyha és ebédlő. Adott viszont a lehetőség a diákok és a tanárok számára, hogy a közeli szlovák tanítási nyelvű gimnázium ebédlőjét igénybe vegyék. Úgy terveztem, hogy én is fogok járni ebédre, de valamennyi szeptemberi jegy az íróasztalfiókomban maradt...

Eszerint az igazgató nem ebédel. A diákok?

Járnak páran. Már gondolkoztam azon, hogy legalább kész ebédet hozathatnánk, s ki kellene alakítani egy helyiséget arra, ahol ezt elfogyaszthatnák. Csak ahhoz újabb alkalmazott kell, mosogató kell, engedély kell, meg leginkább sok pénz... A közeljövőben nem hiszem, hogy ez megoldható volna. Egyelőre büfénk van meg kávéautomatánk.

Az ebédet tehát hanyagolod. Vacsora?

Késő délután eszünk a feleségemmel, ki szintén a gimnázium tanára. Amikor a suliból hazaérünk, akkor van az ebéd. Most például szombaton főztem székelykáposztát, azt lassan el lehet eszegetni több napon át, esetleg az ember beiktat egy tésztanapot a változatosság kedvéért. Szombaton egyébként mindig kiadósan főzök, hogy maradjon keddre, szerdára, vasárnapról pedig hétfőre. Meg aztán a lányom is visz mindig bőven ételt magával az albérletbe.

Szakácskönyveket használsz?

Na, annyira azért nem érdekel a dolog... Egy szakácskönyvet örököltem édesanyámtól, de húsz éve forgattam utoljára. Nem próbálgatok én új recepteket, annak ellenére sem, hogy néha mondják a gyerekek: újítani kellene. Egyébként az a jó, hogy mindenevők vagyunk.

Sütni is szoktál? Viccnek szántam...

Egyáltalán nem az. Van egy-két dolog, amit igenis szoktam sütni. Leveles töpörtyűs pogácsát, és csináltam már rétest is kész tésztából. Gyümölcsös lepényt is tudok, meg krumplis lángost, ne mosolyogj!

Csak olyan hihetetlen... Születésnapi torta?

Nem, olyasmit már tényleg a Magdi szokott, de aprósüteményt, rizsfelfújtat, zsemlefelfújtat én. A hétvégeken és a komolyabb meg nagyobb ünnepeken, mondjuk, karácsonyhoz, a sütéseket a feleségem végzi.

Mi van még?

Megmondom: tudod, mit szeretek? A szabad ég alatt bográcsban gulyást főzni, ha elmegyünk az öregcserkészekkel a természetbe. Mert az újvári öregcserkészek között is én vagyok a főszakács...

RÁCZ-PONTY SZÁRAZ DÉNES MÓDRA

Megfőzöm a krumplit, felkarikázom, berakom a tepsi aljába, leöntöm lecsóval vagy friss zöldséget vágok rá. A patkó alakú pontyszeletekre szalonnacsíkokat helyezek, megszórom reszelt sajttal, majd leöntöm tejföllel, és ezt az egészet megsütöm.