New York. Harminckét évi börtönre ítélték New Yorkban Oszama bin Laden nemzetközi terroristavezér egykori helyettesét, mert kiszúrta egy börtönőr szemét egy élesre és hegyesre alakított fésűvel. Az eset még 2000-ben történt.
Kiszúrta a börtönőr szemét
New York. Harminckét évi börtönre ítélték New Yorkban Oszama bin Laden nemzetközi terroristavezér egykori helyettesét, mert kiszúrta egy börtönőr szemét egy élesre és hegyesre alakított fésűvel. Az eset még 2000-ben történt. Az USA kenyai és tanzániai nagykövetségei elleni 1998-as robbantásos merényletekben való részvétele miatt letartóztatott, 46 éves Mamduh Mahmud Szalim áldozata, Louis Pepe nem csupán megvakult egyik szemére, hanem agykárosodást is szenvedett, és tolókocsiba kényszerült. Szalim célja a börtön kulcsainak megszerzése volt. Az ügyben eljáró bíró bizonyítottnak látta a vádnak azt az állítását, hogy a vádlott túszokat akart ejteni. Az 1998-as terrortámadásokban való részvétele miatt – a hétfői ítélettől függetlenül – Szalim akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.