Ha Svájcot szeretné látni, nem kell egészen az Alpokig utazni. Elég, ha a szomszédos Csehországba megy, hiszen ott is van Svájc. Cseh Svájc. Néhány lépessel és egy vámkapuval tovább pedig a szász Svájc található.
Kirándulás egyik Svájcból a másik Svájcba
Az egyik népszerű program a sétacsónakázás a patakon. Két szakaszt próbálhatnak ki a turisták, az egyik az úgynevezett szelíd szakasz, a másik a vad. Ezeket Meznából vagy Hřenskóból a legegyszerűbb megközelíteni. A pataktól egy úr 20 korona fejében enged tovább, persze, a csónakázás további ötven koronába kerül. De megéri, hiszen a homok- és mészkősziklák között mesés tájban gyönyörködhetünk. A szelíd szakasz közepén a csónak vezetője megránt egy kötelet, és íme, a látványosság, a szikla tetejéről óriási víztömeg zuhan a patakba. Kár, hogy a vízesés csupán néhány percig működik. A vízi szakasz végén, a patak partján alagutak, a sziklák közül kinövő fák színesítik az utat. Ha Meznából indul, a csónakázás végén Hřenskóba ér. Aki a vad szakaszra is kíváncsi, jobban teszi, ha Hřenskóból indul, mert bő egy kilométeres séta után már feltűnnek a csónakok, és indulhat a vízi séta.
A cseh Svájc egyik látványossága a hegy tetején levő kapu. A sziklaképződményre valamikor fel lehetett menni, ma már elzárták az oda vezető utat, mivel egyrészt veszélyes, másrészt a turistahad tönkretenné a hegytetőt. A kapu a főúttól mintegy két kilométerre van, ha a lehető legközelebbről szeretné megnézni, hat előtt kell odaérni, utána bezárják a feljáratot, s csak a kerítésen túlról lehet megnézni.
Ha már minden útvonalat bejárt, nincs más hátra, mint átmenni a szomszédos Németországba, azaz a szász Svájcba. Hřenskóból mindez csupán bő tízperces séta, de a kényelmesebbek buszra is ülhetnek – igaz, ezek az árak már borsosak, egy jegy a szomszédos Németországba akár 6 euró is lehet. Kellemesebb, és olcsóbb megoldás a séta. Bad Schandau városából egy üvegfelvonóval kezdődik a túra. A jegy ára 1,50 euró, de a kilátás az Elbára, a környező hegyekre és erdőkre megér ennyi pénzt. Ha Schmilkánál lépi át a határt, hamarosan csodálatos sziklák parancsolnak pihenőt. Ez a látványon túl az extrém sportok kedvelőinek is nagyszerű hely, a sziklamászás szerelmesei kiélvezhetik szenvedélyüket, természetesen a gyalogturisták is felkapaszkodhatnak, rendes úton, a kilátás gyönyörű. Félúton egy csodás kilátónál pihenhetünk egyet.
A cseh és szász Svájc ideális hétvégi program mindazoknak, akik szeretik az aktív kikapcsólódást, és a nyüzsgő városi élet helyett az erdők, hegyek, völgyek és patakok nyugalmát választják.
Szállást legegyszerűbb az interneten keresni, igaz, online nem lehet foglalni. Három központi falu van, Hřensko, Mezná Louka és Mezná. Mindegyikhez közel van az összes turistaútvonal. A legszínvonalasabb szállodák – van köztük négycsillagos is – Hřenskóban vannak, Meznában és Mezní Loukában inkább panziókban kínálnak szállást. Itt egy éjszaka 280 korona reggelivel.
Hogyan juthat el?
Pozsonyból a legegyszerűbb útvonal a következő: vonattal Prágán keresztül Dečínig (több közvetlen járat is van), onnan autóbusszal Hřenskóba vagy Meznába. A menettérti vonatjegy ára Dečínig 890 korona, az autóbusz Hřenskóig 20 korona. A szállás is olcsón megoldható, már 280 cseh koronától ágyban pihenheti ki fáradalmait egy panzióban, a szállodai árak 500–1200 korona között mozognak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.