Királynő a felesége, mégis csak nagy ritkán rendezi

<p>&nbsp;</p><div>Oscar-díja mellett van egy másik &quot;ismertető jele&quot; is Taylor Hackford amerikai filmrendezőnek. Felesége: Helen Mirren. Az Amerikai Filmakadémia elismerését 1979-ben nyerte el</div><div>Tini apa című rövidfilmjéért, a &quot;királynővel&quot; 1985-ben ismerkedett meg, amikor a Halálbalettet forgatták, de csak 1997-ben házasodtak össze.</div>

 

Karlovy Vary legutóbbi fesztiváljának mindketten vendégei voltak. Helen Mirren ott kapott életműdíjának Taylor Hackford úgy örült, mintha őt jutalmazták volna. Házasságuk szemmel láthatóan biztos alapokon nyugszik. Első önálló munkája egy dokumentum volt, Charles Bukowskiról, a neves amerikai költőről. A Los Angeles-i televízióban zenés alkotások tényfeltáró riportereként Emmy-díjat nyert, első játékfilmje, A sztárcsináló is egy bronxi zeneszerzőről szól. Garni-zóna című filmjével, amelynek főhősét, a haditengerészet magának való tisztjét Richard Gere alakítja, óriási üzleti és közönségsikert aratott. Az Esélylesőket Jeff Bridgesszel, a Szép volt, fiúk!-at Dennis Quaiddel és Timothy Huttonnel, Az ördög ügyvédjét Keanu Reevesszel és Al Pacinóval, a Túszharcot Russel Crow-val, a Rayt Jamie Foxxszal forgatta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?