Gúta. Az iskola fennállásának 78. és a névfelvétel 3. évfordulója alkalmából emlékhetet tartanak a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában.
Kiosztották az Év Diákja címet
Amint azt Kucsera Erazmus iskolaigazgatótól megtudtuk: folyamatosan bővült egyhetesre az ünnepség, amelyet ezentúl minden évben ilyen nagyszabásúra terveznek. „Erre az egy hétre próbálunk összpontosítani az év folyamán, tartalmas, színvonalas műsorfüzért összeállítva a diákoknak és tanároknak egyaránt” – mondta. Az első nap tehát az ünneplésé volt. Ma történelmi vetélkedőt tartanak az 1956-os eseményekhez kötődően, és a forradalomban részt vett budapesti Regéczi László tart filmvetítéssel összekötött előadást. A sportot kedvelők az asztalitenisz-bajnokságot izgulhatják végig, az alsó tagozatosok részére pedig játszóházat rendeznek. Szerdán módszertani nap lesz az iskolában, amely során az intézményben már sikerrel alkalmazott eBeam technológiát mutatják be a környékbeli iskolák tanárainak. A kicsiket táncházba invitálják, a felső tagozatos diákok pedig drogmegelőzésről, valamint viselkedési és pszichohigieniai problémákról hallhatnak előadásokat. Az iskolát jelenleg 317 tanuló látogatja, szeptemberben pedig 38 elsőst várnak. Kucsera Erazmus elárulta azt is, hogy a jövő tanévtől a felső tagozaton természettudományi tagozatos osztályt szeretnének nyitni, amelyben emelt óraszámban oktatnák a matematikát és nagyobb hangsúlyt kapna a többi természettudományi tárgy is. „Az elmúlt években a tantárgyi olimpiákon elért eredményeink biztatnak arra, hogy ilyen osztályt indítsunk a jövőben” – tette hozzá az igazgató.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.