Kíméletlenül irtják a kengurukat

Canberra. Irtani kell a kengurukat Ausztráliában a túlszaporodás miatt, egy másik ausztráliai erszényes emlős, a tasmán ördög pedig kipusztulhat egy fertőző rákbetegség miatt.

A Canberra melletti használaton kívüli katonai bázison mintegy 600 szürke kengurut tartanak fogságban. A hatóságok nekiláttak, hogy négyszázat leöljenek.Reuters-felvételA rákos állatok a pofájukon keletkező daganatoktól nem látnak, nem tudnak enni, és végül éhen pusztulnak. A zömök, erős állkapcsú húsevő állatok a szakértők szerint a zsákmány feletti marakodás közben ejtett sebeken keresztül fertőzik meg egymást. A betegség egy évtized alatt tízből hat állatot elvitt, és ha továbbra is ilyen gyorsan terjed, akkor öt éven belül nem marad egészséges részpopuláció, ami a faj kipusztulásához vezet. A tasmán ördögöt szerdán felvették a kihalástól veszélyeztetett fajok listájára.

Egy másik nemzeti jelkép, a kenguru is sűrűn szerepelt a héten az ausztráliai híradásokban. Egy nap alatt nyolc környezetvédőt tartóztattak le, mert behatoltak egy katonai támaszpontra a főváros, Canberra mellett. A használaton kívüli bázison 600 keleti szürke kengurut tartanak fogságban. A hatóságok nekiláttak, hogy négyszázat leöljenek, a tüntetők ezt akarták megakadályozni. A kormány szerint a kengurupopuláció ritkítása elkerülhetetlen, mert nagyon elszaporodtak és túlterhelik a természetes életterüket, ami végeredményben a faj fennmaradását veszélyezteti.

Jon Stanhope, Canberra kormányzója szerint érthető, hogy sokakban felháborodást kelt, ha kengurukat mészárolnak a főváros közelében, de nem szabad elfelejteni, hogy máshol, messze a lakott helyektől évente 3,6 millió kengurut lőnek le, mert túl sok van belőlük. Környezetvédők szerint a hatóságok a lehető legrosszabb módon kezelik a problémát; a tervszerű populációmenedzsment helyett tétlenül nézik, ahogy robbanásszerűen nő az állomány, aztán amikor már nincs elég élelem a kenguruknak, akkor tömegmészárlást rendeznek. „A kormány szemében a vadgazdálkodás egyetlen eszköze a puska. Ez tűrhetetlen, és ha minden így megy tovább, tíz év múlva megint újra kezdődik az irtó hadjárat” – mondta Hugh Wirth ausztrál állatorvos, az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) volt elnöke.

Az állatvédők szerint a kizárólag az Ausztráliához tartozó Tasmánia szigetén előforduló tasmán ördög megmentése érdekében sem tesznek eleget a hatóságok. A populáció 60 százaléka kipusztult, mire a helyi kormány felvette az erszényest a veszélyeztetett fajok listájára, és mindössze 1,5 millió dollárt fordít évente az állatokat tizedelő betegség elleni küzdelemre. Ez még feleannyi sincs, mint amennyit egy helyi sportklub, a Hawthorn AFL kap a költségvetésből – kifogásolja az ausztrál Zöld Párt. „Ha a tasmán ördög valóban eltűnik, akkor annak a kormány nemtörődömsége lesz az oka” – nyilatkozott Nick McKim, a párt szóvivője a The Australian című lapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?