Kihantolták a "bostoni fojtogató" holttestét

<p>Kihantolták Albert De Salvo, a Massachusetts fővárosát a 60-as években rettegésben tartó, feltételezett &quot;bostoni fojtogató&quot; holttestét pénteken, hogy DNS-vizsgálat révén rábizonyítsák utolsó áldozatának meggyilkolását.</p>

A Massachusetts állambeli Peabody település temetőjében végrehajtott exhumálás mintegy egy órát vett igénybe, a kihantoláskor rendőrök vették körül a sírt.    De Salvo bevallotta ugyan, hogy 1962 és 64 között tizenegy, 19 és 85 év közötti életkorú nőt erőszakolt és ölt meg, ám vallomását később visszavonta, és a bűncselekmények közül egyet sem sikerült rábizonyítani.     Exhumálását azután rendelték el, hogy a rendőrségi szakértők "családi egyezést" állapítottak meg az 1964 januárjában a saját lakásában megerőszakolt és meggyilkolt Mary Sullivan holttestén és takaróján talált ondónyomok és De Salvo egy unokatestvérének egy vizes palackon hagyott DNS-nyomai között. Az Y kromoszómák egyezése 99,9 százalékos valószínűséggel kizár minden más lehetséges gyanúsítottat, de a teljes bizonyossághoz a feltételezett elkövető holttestéből kell mintát venni.     De Salvo 1973-ban halt meg a walpole-i börtönben, ahol a "bostoni fojtogató" sorozatgyilkosságával össze nem függő bűncselekmények miatt töltötte életfogytiglani büntetését. A férfit leszúrták.    A bostoni rendőrség csaknem fél évszázadon keresztül megőrizte a Sullivan-gyilkosság tárgyi bizonyítékait, arra várva, hogy a tudomány fejlődése valamikor lehetővé teszi a tettes leleplezését. Az illetékes bíróság csütörtökön engedélyezte De Salvo maradványainak kihantolását.    De Salvo fizikai munkás, veterán és családos ember volt. Valószínűleg ismerte áldozatait, mert a gyilkosságok helyszínén nem találták nyomát erőszakos behatolásnak.     A sorozatgyilkosról 1968-ban film készült, Tony Curtis főszereplésével.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?