Pár hete egy rendezvényen kígyópálinkával kínáltak. A tulajdonos Kínából hozta, s büszke mosollyal rakta elénk az egzotikus italt, hogy szerencsés hazaérkezését megünnepeljük.
Kígyók, üvegben
Pár hete egy rendezvényen kígyópálinkával kínáltak. A tulajdonos Kínából hozta, s büszke mosollyal rakta elénk az egzotikus italt, hogy szerencsés hazaérkezését megünnepeljük. A hatás nem is maradt el: még soha nem láttam annyi visítva felugró nőt meg orrát fintorító férfit, mint amikor a méretes üvegben észrevették a kígyótetemeket. Jómagam csak azért nem sikítottam, mert nem tudom, hogyan kell – ostoba vagy ijesztő helyzetekben kényszervihogni szoktam, de a kígyók láttán akkor még ez sem jött elő. A kedélyek persze pillanatok alatt kedélyessé alakultak, s következett a „Nahát!”, a „Hogyan?!” és a „Tényleg annyira finom?”... Majd utána mindenki megkóstolta a lét. Nem dicső tett, hogy csupán az én stampedlim maradt üresen (még akkor sem, ha a tömény alkohol és a gyomrom évek óta nem bírják egymást), de nem is gyávaság, hogy nem kóstoltam bele a kígyópálinkába. Csak annyi, hogy én tudtam – amit még a Kínát látott ismerősünk sem –, hogyan is készítik az ominózus italt. Természetesen többféleképpen, hiszen a Dél-Amerikától Távol-Keletig terjedő kultúrákban rengeteg változata ismert. Az említett ázsiai kígyópálinkát például a következőképpen „erjesztik”: vesznek a piacon egy-két csúszómászót (üvegtől függően akár méteres is lehet), és élve belecsúsztatják az edénybe. A kígyós üvegbe először vizet öntenek, hogy az állat levegőért kapkodva kinyújtsa a fejét, majd egy vékony, átlátszó pálcikán keresztül szeszesszenciát folyatnak az üveg aljába. S mivel az alkohol nehezebb, mint a víz, nem is keveredik el azzal, hanem szép lassan elkezdi kiszorítani. A kígyók hamarosan már alkoholban áznak, de még mindig epekedve nyújtóznak egy kis életet adó oxigénért. Fogalmam sincs, hogy egy kígyó szokott-e izzadni, habár jómagam is árultam őket, amikor egy ideig kisállat-kereskedésben dolgoztam. Csillogó bőrük mindenesetre nem hideg és nyirkos, hanem feszesen sima, langymeleg. Lehet, csak a képzelet játszik velem, amikor úgy gondolom, hogy az üvegbe gyömöszölt, lassú kínhalálra ítélt kígyók alkohollal elegyített verejtékét isszák a kígyópálinka kedvelői. (Más kontinens, más kígyók, más szokások – legyen.) Tény, hogy az ismerősöm által felkínált pálinkában erjedező kígyók haláltusájukban sem tagadták meg a fajtájukat. Úgy tűnt, mintha az utolsó utáni pillanatban, összeölelkezve, fejüket a lehető legmagasabbra emelve csókkal búcsúznának egymástól. Az élettől. Elnéztem őket, és – meglehet, groteszk képzettársítás – eszembe jutottak az elmúlt évtizedek barátnak hitt barátai. A saját fajtársaim. S hogy vajon mi lenne az utolsó szó, amivel levegő után kapkodva elköszönnének. Na, ekkor kezdtem el nevetni. Keserű nevetés volt, afféle ébresztő. Szabó Magda, a számomra legkiemelkedőbb kortárs író mondta nekem egyszer, hogy „Harminc éven túl a jelentkező harminc barátból csak egy őszinte. Esetleg. A többi mind érdekbarátság.” Elhittem neki, hogyne hittem volna el egy negyven éve változatlanul igaz barátnőnek. (Ezt óvatosan merem csak leírni, mert Szabó Magdát mindenkinél jobban tisztelem, s ha valamire büszke vagyok, akkor arra, hogy a barátságába fogadott!) De kételkedni mégsem bírtam senkiben soha (bár például Kínában az ember leghűbb barátjából, a kutyából is lehet vacsora...). De Szabó Magdának esetemben, pontosabban az érdekbarátság – számomra mindmáig megdöbbentő – hozadékait elemezve is igaza volt. „A gyerekkori barátok megmaradnak, a harminc felett szerzettek számára viszont mindig csak egy tétel leszel az élet kasszájában.” Aha, mint ahogy befőtt szintjén is lehet állatot tartani – jutottak eszembe az üvegben ölelkező kígyók. A baráti pofonokat nyilván ugyanúgy nehéz kivédeni, mint a kígyómarást. Hanem az esélyek! Amikor az embernek még csupán a bokája látszik, a kígyó már tudja, hová kaphat. Önvédelem – mondják róluk az állatbarátok. De ki védi meg az üvegbe (mondjuk egy munkatársi kapcsolatba) gyömöszölt embereket, barátokat?! Szomorú, hogy manapság mások a tétek. Az egyenes gerinccel való túlélés helyett egynapos pénzes játszmák. Lehet sírni, nevetni, kóstolgatni. Csak fura. Csak megalázó. Csak szégyenletes. Ami a tévedés, ha valaki azt hiszi magáról, hogy hiába tették üvegbe, kígyóként mindvégig támadhatatlan, és hogy érzéketlen a méregre. Pedig még a ki nem mondott szavak mérge is roncsol. S a lassú fulladás az üveg mindkét oldalán kegyetlen, fojtogató.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
Brooklyn, 2006. december
2012. 08.19.
Fogyasztói hiszekegy
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.