Kiderült, veszélyesebb-e az omikron az előző variánsoknál

koronavírus

Egy brit kutatás szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok.

A Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a vírus tüskefehérjéjének mutációi, amelyek képessé teszik arra, hogy kikerülje a szervezet védekező rendszerét, egyben tüdőbeli szaporodásának és súlyos megbetegítő képességének lehetőségeit is csökkentik.

„Ezek a megfigyelések rávilágítanak arra, hogy az omikron az immunválasz megkerülését lehetővé tévő tulajdonságokért cserébe alkut kötött a szaporodást és a patogenitást befolyásoló tulajdonságok terén” – áll a tanulmány kivonatában.

A kutatócsoport vezetője, Ravi Gupta, aki a klinikai mikrobiológia professzora a Cambridge Egyetemen, elmondta: a látszólag kedvező eredmények ellenére további kihívásokra kell számítani. Kiemelte: munkájuk alapján megerősítést nyert, hogy az omikron képes hatékonyabban kikerülni a szervezet védvonalát, ugyanakkor a betegség lefolyásához köthető tulajdonságok valószínűsíthetően felhígultak valamelyest.

„Mindazonáltal az omikron jelentős terjedése nagy közegészségügyi kihívást jelent” – jegyezte meg.

Nagy-Britanniában ütemesen nő a fertőzöttek száma annak ellenére, hogy az országban magas az átoltottság, és az emlékeztető oltások beadása tekintetében is élen járnak. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter vasárnap azt mondta: az adatok elemzése alapján úgy vélik, hogy jelenleg az új esetek körülbelül hatvan százalékáért az omikron variáns lehet a felelős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?