Kiadták a kokainbárót

Bogotá. Kolumbia kiadta az Egyesült Államoknak a Cali kartell fejét, a legjelentősebb helyi kábítószer-kereskedőt, aki valaha az amerikai igazságszolgáltatás elé került.

Bogotá. Kolumbia kiadta az Egyesült Államoknak a Cali kartell fejét, a legjelentősebb helyi kábítószer-kereskedőt, aki valaha az amerikai igazságszolgáltatás elé került.

Gilberto Rodriguez Orejuelát, aki valaha a világ kokainforgalmának nagy részét ellenőrizte, kábítószer-kereskedelem és pénzmosás vádjával fogják bíróság elé állítani. Két héttel az után, hogy George W. Bush amerikai elnök Kolumbiában járt, és megerősítette Alvaro Uribe államfővel a „kábítószer-terroristák” elleni szövetségét, állig felfegyverzett rendőrök sorfala mögött vitték fel egy Floridába tartó repülőgépre a megbilincselt és golyóálló mellényt viselő Orejuelát. Az 1995-ben letartóztatott, most 65 éves kokainbáró a börtönből is tovább irányította megroppant narkóbirodalmát. Miután a testvérével, Miguellel együtt a hatóságok kezére került, a valaha a leghatalmasabb kábítószer-kereskedő szervezetnek tekintett Cali kartell kisebb csoportokra bomlott. Ezek összességében ugyanannyi kábítószert forgalmaztak, mint korábban az egységes szervezet, de az Egyesült Államokba irányuló forgalom ellenőrzése átkerült tőlük a frissen támadt résbe benyomuló mexikói szervezetekhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?