Kezdődhet az antropocén?

Washington/Bonn. Brit geológusok csapata elérkezettnek látja az időt, hogy a holocén után új földtörténeti kor vegye kezdetét, az antropocén. Javaslatukat a GSA Today nevű amerikai szaklapban adták közre.

Az ötlet nem új – 2002-ben a kémiai Nobel-díjas Paul Crutzen már kijelentette, hogy a Föld rég új korszakhoz érkezett, az antropocénhez. Az emberiség olyannyira megváltoztatta a bolygót, hogy indokolt az új kor elnevezése, magyarázta a holland tudós.

A kérdés csupán annyi: mikortól kezdődjön? Amikor a légkör széndioxidtartalma meghaladott egy bizonyos értéket? Vagy az ipari forradalommal? A brit kutatók az 1800-as évet javasolják, de szóba kerülhetnek szerintük meghatározó egyedi események is, mint pl. a XX. századi felszíni atomkísérletek, amelyek nyomát még évezredek múlva is magukon viselik a kőzetek.

Az új földtörténeti kor bevezetése azonban eléggé vitatott a szakemberek között – kommentálja a német Der Spiegel. A Bonni Egyetem kutatója, Thomas Litt szerint az emberi hatás egyrészt nem csupán 200 évvel ezelőtt kezdődött, a mértéke pedig régiónként igencsak változó. A holocén szerinte már eleve tartalmazza az emberi behatást, míg a pleisztocénban előforduló többi meleg időszak nem. A bonni kutató márpedig eléggé közel van a tűzhöz, ami ezt a szakterületet illeti – tagja a Nemzetközi Rétegtani Tanácsnak (ICS), amely a földtörténeti korok definícióiról dönt. És ott még nem merült fel az új kor ügye.

A legújabb megállapodások szerint a holocén 11 550 évvel ezelőtt kezdődött. A holocén klímáját a pleisztocén végét jelentő gyors felmelegedés határozta meg. Ezzel a jégtakarók az Északi- és Déli-sarkok közelébe húzódtak, ami nagyban hozzájárult az ember elterjedéséhez. Arról azonban viták folynak, hogy ez a melegebb klíma egy újabb interglaciális, vagy pedig a korábbi jégkorszakok láncolatának vége.

A holocénben is voltak, vannak hőmérsékletingadozások. Az elkezdődő felmelegedés a középkorban kisebb lehűlésbe ment át, ezt kis jégkorszaknak nevezzük. Ez leginkább az észak-európai népek történelmére volt hatással.

A holocénre alakult ki a Földünket ma is jellemző növény- és állatvilág. A növényvilág a pleisztocénből átmenet, törés nélkül lépett a holocénben, az állatvilág esetében azonban ez nem így történt. A holocénre kihaltak Eurázsia, Amerika és Ausztrália nagytestű állatai. Minden jel szerint ez az emberi terjeszkedés eredménye: az ember a holocénre már (az Antarktisz kivételével) minden kontinensen en megvetette a lábát. (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?