Két szlovák hegymászó is volt a megölt turisták között

<p>Két szlovák állampolgár is volt a között a kilenc külföldi hegymászó között, akit Pakisztán északi részén öltek meg fegyveres támadók - jelentette hétfőn a SITA szlovák hírügynökség, a&nbsp; Svit24 ukrán televízió közlésére hivatkozva. Gennadij Kopejka, az ukrán alpinista szövetség elnöke az ukrán tévének elmondta, a két szlovákiai hegymászó egy, a Nanga Parbat csúcsának meghódítására induló nemzetközi csapat tagja volt.</p>

A terrorcselekményt vasárnap hajnalban követték el az észak pakisztáni Gilgit város közelében, egy turistaszállásnál. A támadók felébresztették és az épület elé parancsolták a kilenc külföldit, ahol pakisztáni hegyi vezetőjükkel együtt agyonlőtték őket. A merénylők a helyi média szerint 10-12-en voltak.
    A SITA szerint rendőrruhába öltözött tálib fegyveresekről volt szó. A gyilkosság elkövetőjeként a Dzsundullah nevű szélsőséges szunnita szervezet jelentkezett.
    A pakisztáni hatóságok egyelőre nem erősítették meg a szlovák külügyminisztériumnak, hogy az áldozatok között két szlovák állampolgár is volt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?