A hegymászók archívumából: Eltévedt vándorok, halálesetek

3

A hegymászó krónikákat lapozgatva, talál érdekességet az olvasó. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, egyszer egy lengyel diák vágott neki a Tátrának, és soha többé nem látták. Csontjait csaknem száz évvel később találták meg, személyazonosságát csak gombok és ruhamaradványok alapján állapították meg.

Nem a fiatal lengyel volt az egyetlen. A tátrai áldozatok krónikájában több névtelen holttest is szerepel, amelyek tíz-tizenöt évig hevertek a hegyek csendjében. A hegyimentők több mint hetven évvel ezelőtt kezdték írni a történeteket, de olyan eseményeket is tartalmaznak, amelyek sokkal korábban történtek. Köszönet érte a TANAP egykori igazgatójának és Ivan Bohuš írónak, aki levéltárakban kereste fel az egyes eseményeket. 

Az első megnevezett szerencsétlenség, akinek a hegyek végzetévé váltak, Adam Kalstein, egy szepesbélai ügyvéd és arany kereső volt a XVII. század közepén. Halálát állítólag nem is annyira a Bujačí-hegy sötét bugyrainak, mintsem versenytársainak köszönhette, akik ezeken a helyeken mártírkodtak vele.

Száz évvel később a krónikás egy másik kincskereső esetét jegyzi fel, aki nem tért haza. Andrej Papirus, egy mateóci ácssegéd a „nagy fagyott völgyben” találta meg a végzetét, ahol a Fekete csúcsról (Čierny štít) lezuhant.

1899-ben egy tátrai idegenvezető halálát egy osztrák látogató lustasága okozta hegyeinkben. 

„A turista hibája volt, hogy túlterhelte a gyenge idegenvezetőt a csomagjaival, így az elvesztette az egyensúlyát és a mélybe zuhant” 

– áll a krónikában.

 Bár az osztrák jelentette az esetet, és a csendőröknek sikerült a sérültet élve megtalálniuk, három nappal később koponyatörés következtében meghalt.

A berlini ügyész Wehr is a hegyekben találta meg a végét, aki 1904 júliusában indult első magashegyi túrájára. Egy heves viharban eltévedt és a Malompataki-völgybe zuhant. Ami maradt belőle, azt csak harmadszorra találták meg a mentők.

„A szerencsétlen férfi botjait negyven, sapkáját pedig hetven méterrel magasabban találták meg, ahol a holttest feküdt” 

– olvasható egy korabeli beszámolóban. 

(plus7dní-pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?