Két irányban nyomoznak

Bécs. Két irányban folytatja a nyomozást az osztrák rendőrség a hétfői, a Seegrotte föld alatti taván bekövetkezett szerencsétlenség ügyében – közölték tegnap Bécsben. Négy német és egy belga turista lelte halálát a föld alatti tóban, amikor motoros bárkájuk felborult.

Mentők a bányatónál. A nácik ebben bányában a koncentrációs táborok foglyait dolgoztatták: a Heinkel cég HA 162-es jelzésű, sugárhajtású vadászgépét szerelték összeČTK/AP-felvételBécs. Két irányban folytatja a nyomozást az osztrák rendőrség a hétfői, a Seegrotte föld alatti taván bekövetkezett szerencsétlenség ügyében – közölték tegnap Bécsben. Négy német és egy belga turista lelte halálát a föld alatti tóban, amikor motoros bárkájuk felborult. A bárkán a vezetővel együtt több mint harmincan tartózkodtak a baleset idején, a megmenekültek közül többen sokkot kaptak, s a víz is nagyon hideg volt. Franz Polzer rendőrségi szóvivő azt mondta, vagy az emberi tényező mondott csődöt, vagy műszaki hiba okozta a szerencsétlenséget, s mindkét lehetőséget alaposan megvizsgálják. A 6200 négyzetméteres föld alatti tó 1912-ben alakult ki az egykori bányában. A II. világháború idején föld alatti munkatábort működtettek itt a nácik. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?