KÉPZELJE!

Beindult a Megasztár turné: Rúzsa Magdi 11 sorstársával szinte naponta másik városban lép fel. A vajdasági lánynak nemcsak a hangja, a szíve is nagy, a Színes Bulvár Lapnak elárulta: nyereményét, a hárommillió forintot érő Renault Cliót máris elajándékozta a bátyjának.

Beindult a Megasztár turné: Rúzsa Magdi 11 sorstársával szinte naponta másik városban lép fel. A vajdasági lánynak nemcsak a hangja, a szíve is nagy, a Színes Bulvár Lapnak elárulta: nyereményét, a hárommillió forintot érő Renault Cliót máris elajándékozta a bátyjának. – Sanyi nagy álma egy jó autó, így természetes volt, hogy megkapja. Jó volt látni a boldogságát, szavakat sem talált, amikor elvitte – tette hozzá Magdi. (szbl)

Házi koponyagyűjteményre bukkant egy amerikai nő Bloomingtonban új otthona padlásán. Az asszony értesítette a rendőrséget, feltételezve, hogy egy bűncselekmény nyomára bukkant. Ám a szakértők szerint bűncselekményről szó sincs. A koponyák korát, amelyek indiánoktól származnak, ugyanis 600–800 évesre becsülik. Feltételezéseik szerint a koponyák 1933-ban kerülhettek felszínre, amikor az Illionis-folyó mellett egy ismeretlen indián törzs temetkezési helyére bukkantak. Az akkori törvények nem tiltották az őslakóik sírjainak fosztogatását, valószínű, hogy a ház korábbi tulajdonosa így jutott a koponyák birtokába. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?