KÉPZELJE!

Egy buszsofőr nem volt hajlandó elhinni egy 98 éves bácsinak, hogy nyugdíjas, és teljes árú menetjegyre kötelezte. A bácsi két bottal vergődött fel a buszra, és bevallotta, hogy elvesztette nyugdíjas igazolványát, mire a sofőr közölte, hogy akkor jegyet kell vennie.

Egy buszsofőr nem volt hajlandó elhinni egy 98 éves bácsinak, hogy nyugdíjas, és teljes árú menetjegyre kötelezte. A bácsi két bottal vergődött fel a buszra, és bevallotta, hogy elvesztette nyugdíjas igazolványát, mire a sofőr közölte, hogy akkor jegyet kell vennie. Az aggastyán hiába kérte, hogy ugyan higgyen már legalább a szemének, hiszen nem tűnhet virgonc bliccelőnek, az utazás 1 font 90 pennyjébe került. (pan)

Életveszélyesen megsebesítette volt barátnőjét és annak jelenlegi barátját, majd végzett magával Velencén egy 65 éves férfi. A 32 éves nőt és 43 éves barátját több lőtt sérüléssel, életveszélyes állapotban szállították a mentősök a Fejér Megyei Szent György Kórházba. A történtekre egy szomszéd hívta fel a rendőrök figyelmét, jelezte telefonon, hogy a szomszéd lakásból lövöldözés hallatszik. (mti)

Beperelte kiszemelt áldozatait egy rabló az Egyesült Államokban, mert azok alaposan elverték. A 46 éves férfi pisztollyal rontott egy autókereskedésbe, ám nemigen rémültek meg tőle az alkalmazottak. Ketten közülük felkaptak két vascsövet, kiverték kezéből pisztolyát, kikergették az utcára, és jól eltángálták. A rablót egy héttel később fogta el a rendőrség. 18 év börtönt kapott a bíróságtól, mert visszaeső. Mivel ideje engedi, arra jutott, hogy beperli az autókereskedést és az őt megfutamító két alkalmazottat testi bántalmazás vádjával. Ügyvédet is fogadott, aki azzal érvel, hogy az utcán már nem lett volna szabad verni a rablót. (pan)

Motorcsónak helyett óceánjáróval vízisíelt fogadásból egy német férfi. Az illetőt mindazonáltal először hagyományosan, egy motorcsónakkal vontatva gyorsították fel kellően, csak azután dobtak neki kötelet a közel 200 méter hosszú hajómonstrumról. A 40 éves férfi – aki egy német tévé riportere – öt percig tudott vízisíelni óceánjárós vontatással. (pan)u Szívinfarktust szenvedett a 80 éves Jerry Lewis. Az ismert amerikai komikust az egyik San Diego-i kórház intenzív osztályán ápolják, állapota nem életveszélyes. (orf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?