KÉPZELJE!

A véltnél jóval súlyosabbnak bizonyult Keith Richardsnak a Fidzsi-szigeteken elszenvedett pálmafabalesete, úgyhogy a Rolling Stones gitáros zeneszerzőjén sürgős agyműtétet kellett végrehajtani. A CT-vizsgálat vérrögöt talált az agyában, emiatt visszavitték Aucklandbe és megoperálták.

A véltnél jóval súlyosabbnak bizonyult Keith Richardsnak a Fidzsi-szigeteken elszenvedett pálmafabalesete, úgyhogy a Rolling Stones gitáros zeneszerzőjén sürgős agyműtétet kellett végrehajtani. A CT-vizsgálat vérrögöt talált az agyában, emiatt visszavitték Aucklandbe és megoperálták. Azóta a banda szóvivője szerint már elbocsátották Keithet a kórházból, és egyelőre nincs szó arról, hogy lemondanák a Stones világturnéjának első európai koncertjét, amelyre a tervek szerint május 24-én Barcelonában kerül sor. (mti)

Tolvaj papot fogtak betörés utáni forró nyomot követve rendőrkutyák egy ugandai faluban. Az elkövető szagnyoma alapján a szabadon engedett ebek nyílegyenesen berontottak a falusi boltocskába, amelyet a helyi keresztény templom papja üzemeltet. A lelkipásztor a kaszsza mögött kucorgott, oda rejtette betörésből származó zsákmányát is, amely főleg bicikliküllőkből és néhány zacskónyi cukorból állt. A rendőrség és a helybeliek is igencsak csodálkoztak: a papra gondoltak volna legutoljára szóba jöhető betörőként. (pan)

Szűzeknek és bordélyházba először belépőknek speciális szolgáltatást kínál egy örömtanya Berlinben. 60 euróért fél órán át tart a bevezetés a „gyönyörök kertjébe”, avagy a „beoltás” szemérmesség ellen, illetve a megnyerés törzsvendégnek. A kalauznőket külön is felkészítették gyöngédségből, bátorításból. Az ő koruk egyébként nem zsenge, hanem érett: általában negyvenes éveikben járnak. (pan)

Ceruzahúzással választottak polgármestert egy angol városban. A „ki húzza a rövidebbet” módszerhez végső megoldásként folyamodtak, azután, hogy a szavazatok háromszori összeszámlálása eredményeként is tökéletes döntetlenre állt a két jelölt: egyaránt 1131-en szavazatott kaptak. A húzásban St. Albans régi polgármestere, a konzervatív párti Keith Stammersnek jutott a rövidebb ceruza, így aztán a liberális demokrata Judith Shardlow nyerte el a tisztet. (mti)

Ebkijárási tilalmat fontolgat egy norvég kisváros, hogy végre csendesek legyenek az éjek. A tervezet szerint este tíztől lenne tilos a házakból kiengedni az ugatós kutyákat, illetve be kellene őket parancsolni gazdáiknak. Zajmentes ebeket ugyanakkor éjszaka sem lenne tilos sétáltatmi. „A rendeletet csakis az egész éjjel hangoskodó és a szomszédokat aludni nem hagyó ebek ellen alkalmaznánk, gazdáik bírságra számíthatnak“ – mondta az önkormányzat erdőügyi felelőse. Az előzetes véleményfelmérés szerint a lakosok 55 százaléka támogatja az ebkijárási tilalmat. (pan)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?