Kell félteni a második pillért?

Pozsony. A kormány folyamatosan cáfolja, hogy módosítani akarná, az ellenzék pedig körömszakadtáig védi a nyugdíjrendszer második pillérét. Ebből úgy tűnik, hogy sohasem volt nagyobb biztonságban mint ma, semmi sem fenyegeti a nyugdíjpénztárak ügyfeleinek megtakarításait.

Az első kétségek akkor ébrednek, ha végignézzük Robert Fico kormányfő a választások előtti, és a választások utáni kijelentéseit. Többször beszélt arról, hogy a Szociális Biztosító hiánya nagy, az előző kormány kibiztosított aknaként hagyta ezt utódjára, és a hiány fedezése részben megoldható a járulék arányának módosításával. A jelenlegi 9:9 helyett 12:6-ról – a Szociális Biztosító „javára” – tett említést már többször is a miniszterelnök. Ha ehhez hozzá tesszük, hogy az ellenzék alkotmánytörvény-javaslatának semmi esélye az elfogadásra, akkor láthatjuk, hogy van miért aggódni. A járulék mértékének módosítása mellett veszélyesek azok a kijelentések is, melyek arról szólnak, hogy kinek hátrányos a második pillér. Viera Tomanová munka-, szociális és családügyi miniszter szerint a nyugdíjpénztárak ügyfeleinek mintegy 40 százaléka rosszul jár majd, alacsony lesz a nyugdíja, ha kap egyáltalán valamit. Számukra akarja nagylelkűen lehetővé tenni, hogy visszatérhessenek az egypilléres rendszerbe. Hátrányosnak tartja a tőkefedezeti elven működő rendszert azok számára, akiknek jelenleg egyáltalán nincs jövedelmük – mert például munkanélküliek –, alacsony a jövedelmük vagy negyvenévesnél idősebbek. Az ilyen kijelentések egy törvénymódosítással – mely lehetővé tenné a második pillér elhagyását – és esetleg egy masszív kampánnyal kombinálva sokakat elbizonytalaníthat, a második pillér elhagyására késztethet. Már az is a kormány malmára hajtaná a vizet, ha néhány százezer ember újra az egypilléres rendszert választaná, hiszen ezáltal ideiglenesen csökkenne a Szociális Biztosító hiánya, de csökkenne azok száma is, akiket közvetlenül érintené, ha a következő lépésben a járulék mértékéhez is hozzányúlna a kabinet.

A Nyugdíjpénztárak Szövetsége (ADSS) azonban cáfolja a miniszter állításait, azt mondják, nem szükséges 20 évig takarékoskodni és nem kell túl magas fizetés sem ahhoz, hogy előnyösebb legyen az egypilléresnél. Számításaik szerint már tízéves spórolással is közel azonos nyugdíj biztosítható – akár havi 10 ezer koronás bruttó fizetés mellett is –, mint az egypilléres rendszerben. 25-30 év felett pedig már több száz koronás eltérés mutatkozhat a két rendszer által fizetett nyugdíjak összege között. Ez a megállapítás azonban csak a jelenlegi viszonyokra érvényes, ha időközben változna a törvényi szabályozás, új helyzet állna elő. Ha a második pillérbe fizetett járulék mértéke a jelenlegi 9 százalékról 6 százalékra csökkenne, akkor a nyugdíjas akár 6 ezer koronát is veszíthetne, ennyivel lenne alacsonyabb a második pillérből származó nyugdíja. Természetesen az összeg egy részét pótolná az első pillér, csak az a kérdés, hogy mekkora százalékát. Persze csak akkor, ha lesz rá pénze. Ma még egy nyugdíjasra hat kereső jut, a demográfiai változások miatt 30–40 év múlva már két ember járulékából kellene fedezni egy nyugdíjas járadékát. Tomanová nem is titkolja, hogy a jövő nem nagyon érdekli. „A kormányunknak a mai nyugdíjasok járadékával kell törődnie, nem vagyok jós, hogy meg tudjam mondani, mekkora lesz az állami nyugdíj 20 év múlva” – mondta Tomanová a Pravdának. Azt nem kívánja tőle senki, hogy jósoljon, de akkor honnét tudja, hogy kinek lesz hátrányos a rendszer?

A Nyugdíjpénztárak Szövetsége (ADSS) igyekszik bizonyítani, hogy előrelátóbb a miniszternél: hozzávetőlegesen kiszámította, hogy a takarékoskodás hosszának és az átlagos fizetésnek függvényében mekkora lesz a nyugdíjak összege. Az oldalon közölt táblázatok 45 év munkaviszony, 3,5 százalékos éves hozam és 2,5 százalékos infláció és 2 százalékos éves reálbér-emelkedés esetén érvényesek, miközben a nyugdíj folyósításának átlagos időtartama 20 év lesz. Az adatok az ADSS számításain alapulnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?