A kínai holdnaptár szerint csütörtökön volt az év első napja, s ez a Kínában és világszerte élő 1,3 milliárd kínai számára az év legnagyobb ünnepe. Ilyenkor két hétre gyakorlatilag megáll az élet, legalábbis a hagyományosan berendezett élet, s mindenki a családnak és a vigalomnak szenteli magát.
Kecske el, majom be
A kecske évét búcsúztatjuk, a majom évét köszöntjük. Ez elvileg szerencsés fejlemény, a kecskét ugyanis nem igazán tartják sokra a kínaiak, lomhának, nehézkesnek, kissé együgyűnek tartják – igaz, pozitívabb megközelítésben bölcsnek, higgadtnak is mondják. Mindenesetre a kínai nők nem szívesen szülnek a kecske évében. A majom már közelebb van az általános ideákhoz, okosnak, rafináltnak, játékosnak, rámenősnek tartják, és a huncutságot, az agresszivitást is könnyebben bocsátják meg, mint a bambaságot.
Napközben a legnagyobb attrakciót a templomi vásárok jelentik. Kína szinte összes templománál egy héten át tart a zsongás. Mindenféle ajándéktárgyakat árusítanak, lampionokat, szerencsecsomókat, képeket, kalligráfiákat, és természetesen esznek, isznak. Újév előestéjén aztán a legközvetlenebb család jön össze, otthon vagy étteremben, és aztán, ahogy telnek a napok, úgy tágulnak a rokoni és baráti körök. Ebben az időszakban alapvetően csak akkor lehet éttermi asztalhoz jutni, ha azt hónapokkal korábban lefoglalta valaki.
Gyakorlatilag nonstop ropognak a petárdák és tűzijátékok. Peking ötvenkét kijelölt területén lehet petárdázni, de a külön engedélyezett tűzijátékok miatt mindenfelé folyamatos a háborús hangulat. Az igen differenciált kínai asztrológiának köszönhetően mindenki tudja, milyen év vár rá. A lapok részletesen elemzik az 1992-es évet, az volt legutóbb a majomé.
Az igazi összevetést azonban az öt ciklussal ezelőtti majom éve jelenti. Nemcsak a zodiákus jegyek forognak ugyanis, hanem az öt elem is. Az idén így a majom és a fa éve van, s ez legutóbb 1944-ben fordult elő. Abban az évben állt be a fordulat a második világháborúban, és akkor teremtették meg a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer alapjait. Most azt mondja egy pekingi jós, hogy idén fordulat áll be a terrorizmus elleni küzdelemben, de szerinte előtte még egy nagyon nagy csatát meg kell vívni.
Egy másik „jós” a pénzügyminisztériumból viszont azt mondja, elképzelhetetlen, hogy idén elkezdjék lebegtetni, és ezáltal drasztikusan felértékeljék a nemzeti valutát, a jüant. Egy harmadik jós viszont a jelenleg legérzékenyebbnek mondható kínai probléma, Tajvan kapcsán mondta azt, hogy a sziget vezetése olyan, mint egy háziasított majom: rengeteg foga van, de nem harap.
Peking, 2004 január
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.