Karácsonyi fényben ragyogó színek és ízek

azabeszélünk. Ezúttal nem is annyira étel-, mint inkább életreceptekkel ismerkedhet a kedves olvasó. A karácsonyról, legszebb ünnepünkről pár mondat erejéig most azok vallanak, akik évközben mindent megtesznek azért, hogy az Új Szó naponta ott legyen az Önök asztalán. Az újság vezetői mellett olyan szerkesztők és tollforgatók, akiknek szakterülete a kultúra, s ezen belül az ünnepek, az étkezés kultúrája is.

„KÉT KARÁCSONY LIBÁVAL, KACSÁVAL”

Slezákné Kovács Edit lapigazgató

A mai napig úgy érzem, hogy nekem volt a legszebb gyermekkorom, a legcsodálatosabb karácsonyokkal. A szüleim sokkal kevesebbet dolgoztak, mint máskor, és reggeltől estig együtt lehettünk. Együtt készülődtünk és együtt mentünk az éjféli misére is. December 24-e a böjt napja. Én is betartottam mindig, nem panaszkodtam akkor sem, ha megéheztem. Hiszen a kis Jézust vártuk! Szentestén rendszerint lencselevest és mákos gubát ettünk. És persze mindig volt rántott hal is, krumplisalátával, ami most majdnem kimaradt a felsorolásból, talán mert a halételeket soha nem kedveltem különösebben. A karácsonyi ünnepi menühöz tartozó libapecsenyét viszont nagyon is. Ezért az éjféli mise után, amikor már letelt a böjt ideje, s az óra szerint is másnap volt, a libamájból mindig alaposan befalatoztam. Édesanyám karácsony ünnepére kacsát vagy libát sütött, és ahogy a többit, úgy ezt a hagyományt is megtartottam felnőttként, a saját családomban. Mivel Pozsonyban élünk, a karácsonyi böjt napja sajnos kicsit módosult. A magyar szentmise nem éjfélkor, hanem általában este hat-hét óra körül kezdődik. Előtte, a nap folyamán sok a teendőm, mert rendszerint az utolsó munkanapon is késő estig dolgozom. De december 24-e már csakis a családé. Ilyenkor sütök és főzök, lencselevest is, halat is. A liba- vagy kacsasült sem maradhat el, de persze csak karácsony első napján kerül az asztalra. A várakozás böjtjét a két nagyfiam is minden különösebb rábeszélés nélkül betartja. ĺgy vezettük, így neveltük őket. Amikor minden elkészül, ünneplőbe öltözik a család. Elfogyasztjuk a hagyományos ételeket, majd elmegyünk a szentmisére. Másnap húsleves, és a már említett sült szárnyas az ünnepi ebéd. Utána rendszerint hazautazunk a szüleinkhez. A szívem legmélyén ilyenkor mindig azt érzem, hogy nekem két karácsonyom is van. Az egyik a férjemmel és a fiúkkal a pozsonyi otthonunkban, a másik pedig Muzslán, a szülői házban. A mi karácsonyaink soha nem elsősorban az ajándékozásról szólnak. A fa alatt természetesen vannak meglepetéscsomagok is, az ünnep lényege viszont, hogy ilyenkor valóban együtt van a család. Évközben a munkámból adódóan nagyon sokszor csak késő este érek haza, de karácsony szent ünnepén mindig becsukom az ajtót, kizárom a gondokat. S így van ezzel a két fiam és a férjem is.

„HA KARÁCSONY, AKKOR BUSA”

Szilvássy József főszerkesztő

Számomra a karácsony mindig azt jelentette, hogy odahaza, családi körben ünnepelünk. Gyerekkoromban, az ötvenes években, a szüleim gyertyagyújtás után bekapcsolták a Szabad Európa rádiót, s így hallgattuk a karácsonyi énekeket. Hosszú évekig Somorja főutcáján, egy penészes falú, lepusztult polgári házban laktunk. Édesapám szíjgyártó volt, édesanyám háztartásbeli. Ebből adódóan jelentős kölcsönt kellett felvenniük, amikor rászánták magukat az építkezésre. Az új családi házban töltött első karácsonyok egyikén édesanyám egyetlen ajándékot tudott a megörökölt és családi „ékszerként” számon tartott régi égőkkel díszített fenyőfára akasztani. A banki kivonatot, mely szerint minden tartozásunkat megfizettük. Azokban a napokban nem hogy élő, de fagyasztott halat sem tudtunk vásárolni. Szentestén az édesanyám mégis elővarázsolt valahonnan egy tengerihal-konzervet, amihez még az apám a második világháború végén jutott hozzá az amerikai katonáktól. Kinyitottuk, s miután romlatlannak bizonyult, megettük. Azóta is érzem az ízét... Az elmúlt évtizedekben nagyot bővült a karácsonyi halkínálat is. Megismertem, megízleltem sokféle tengeri herkentyűt. A lazacot meg is szerettem, de a többit inkább csak csipegetem. Egyébként a ponty sem az esetem, ezért én inkább busát fogyasztok. Az ünnephez hozzátartoznak a finom házi sütemények, és a jófajta borok is. A feleségem is nagyon finom süteményeket készít. Sőt, a két lányunk is hoz mindig valamilyen ízes karácsonyi finomságot. Mert a család szentestén mindmáig együtt ünnepel. Sokan vagyunk ilyenkor, már van egy unokám is. A karácsonyi készülődésből az én feladatom az, hogy bespájzoljam a megfelelő borokat. Az elmaradhatatlan halhoz ugyan fehérbor illik, de azért kürti rosét is szoktunk fogyasztani. Jófajta muzslai olasz rizlinget Barak Laci édesanyjától vásárolok. Kedvencem, az ugyancsak kürti vörösbor másnap kerül az asztalra. Eddig egyébként Magyarországról hoztam a tokaji bort, de néhány héttel ezelőtt az innenső oldalon, Szőlőskén is felfedeztem kiváló tokaji szamorodnit. Azon iparkodom, hogy az idén bodrogközi borral zárjuk az ünnepi ételsort, vagyis csupán szűkebb pátriánk zamatos nedűivel kívánjunk egymásnak szép karácsonyt!

„FRISS HAL MEG PÁROLT BAB”

Sidó H. Zoltán főszerkesztő-helyettes

Gyermekkoromból a karácsonyt illetően nem emlékszem különösebb dolgokra. Minden finom volt, fenyőillatú, s annyi bizonyos, hogy halféle is került az asztalra. Amikor már az öcsémmel és a húgommal együtt díszítettük a karácsonyfát, mindhárman azon igyekeztünk, hogy lehetőleg a többiek aggassák a szúrós ágakra a fényes és édes díszeket. Mértékkel ugyan, de bele-belekóstoltunk a szaloncukorba, s azután a papírt nagy műgonddal csomagoltuk vissza, nehogy rájöjjenek a turpisságra... Tizennégy éve költöztem Érsekújvárból Nagymagyarra, a feleségem szülőfalujába. Ott a karácsonynak komoly hagyományai vannak. A fát a két fiammal együtt díszítjük fel, pontosabban nekem annyi a teendőm, hogy minden műszaki tudásomat latba vetve lefaragom a végét, és beleékelem az állványba. A karácsonyi előkészületeket a feleségem szokta lebonyolítani, az ajándékvásárlással együtt. Számomra az a legszebb ajándék, hogy ilyenkor reggeltől estig együtt lehetünk. Szenteste délutánján, az ajándékbontást követően szoktunk elmenni az anyósomékhoz. Ott van az estebéd, hallal és mindenféle más finomsággal. Év közben ritkán kerül az asztalunkra friss hal, ezért is örülök mindig ennek az ünnepi fogásnak. A főételek után egy érdekes csemege következik, hatalmas szemű párolt bab. Kirakják egy tálban az asztalra, és az ember úgy csipegeti a szemeket, mint a tökmagot. A végén, a pezsgővel vagy borral való koccintás után kora este meg szoktuk látogatni a rokonokat. A kínálás olyankor már csak formális, hiszen mindenki jóllakott. Az az igazán fontos, hogy találkozhatunk, beszélgethetünk egymással.

„AZ ÜNNEP, AZ CSALÁDI DIÓTORTA IS”

Mislay Edit rovatvezető

A karácsonnyal kapcsolatban mindig az a gyermekkori emlék jut elsőként az eszembe, hogy az öcsémmel versenyezünk a fürdőszobában, melyikünk készül el hamarabb a mosakodással. Óvodások voltunk, és nagyon komolyan vettük, hogy a Jézuskát csakis szép ruhában, tisztán lehet fogadni. Amíg édesanyám a fürdőszobában tartott bennünket, édesapám feldíszítette a csodálatos karácsonyfát. Ajándékokkal nem igazán halmoztak el bennünket, eleinte játékot, később pedig nagy örömünkre könyveket kaptunk. Királyhelmecen születtem, hároméves koromig Battyánban laktunk, aztán Kassára költözött a család. Édesapám sajnos már nem él, anyukámmal és az öcsémmel szoktunk karácsonyozni. Szentestére ma is ugyanazokat az ételeket készítjük el, mint gyermekkoromban. A káposztalevest, melybe a kolbász mellett gomba és füstölt hús is került, apukám szokta ízesíteni. Nem hiszem, hogy valaha is pontosan utána tudnánk csinálni. Anyukám paprikás lisztben forgatott halat sütött, a hozzávaló krumplisaláta ma már a nagybátyám közreműködésével készül. Apai nagyanyám jóvoltából a karácsony előtti disznóvágást követően „jajdefinom” házikolbászt, hurkát és sült oldalast is ettünk az ünnepen. A mi családunkban érdekes módon valamennyi férfi szívesen fogott fakanalat a kezébe. Szeretnek főzni, de enni is. Azóta, hogy az édesanyám megbetegedett, az öcsém is rendszeresen főz. Az ünnepi menü elmaradhatatlan édessége a családi diótorta, amit még szintén a nagymamám örökített ránk. Ez a torta annyira finom, hogy amikor az ember hozzákezd, nem tudja abbahagyni. A legnagyobb dilemma mindig az, hogy egyszerre és gyorsan együk-e meg, vagy szépen osszuk be, hogy tovább tartson... A karácsonyi sütés-főzés nagy öröm, mert azt jelenti, hogy egy kis békességes időre vége a rohanásnak. Számomra az igazi tortúrát az olyan „ünnepi előkészületek” jelentik, mint például a hazautazás előtti bevásárlás. Már október elejétől karácsonyi lázban ég a város, az emberek idegesek, mindenütt hatalmas a tömeg... És december 24-én hirtelen rátelepszik az emberre a szülői otthon meghitt csöndje. Amikor azokkal lehetünk együtt, akikkel a legfontosabbak vagyunk egymásnak.

„MEGTELT A KAMRA HURKÁVAL, KOCSONYÁVAL”

Tallósi Béla szerkesztő

Bennem leginkább a gyermekkori karácsonyok utánozhatatlan, bensőséges hangulata maradt meg. Martoson laktunk, és esténként, szenteste is a konyhában, a tűzhely körül gyűlt össze a család. Pattogott a tűz, a kályha fénye árnyékokat rajzolt az arcunkra... Lehet, hogy furcsának tűnik, de én világéletemben tartottam attól, hogy ami szép, az hamar elmúlik. Ezért már karácsony előestéjén kicsit szorongva és félve az ünnep mulandóságától azt számolgattam, hány nap van még hátra, meddig tart majd az a szép csoda, amikor mindenki őszintén szeret mindenkit?! Ami a karácsonyi ízeket illeti, nálunk nem volt szokás, hogy mást együnk, mint az év többi napján. A bátyámmal és az öcsémmel együtt úgy neveltek, hogy a táplálékot halászással is meg lehet szerezni. Ezért a hal nálunk egyáltalán nem számított ünnepi fogásnak. Martoson december elején elkezdődött a disznóölések időszaka, s mindenki azon igyekezett, hogy karácsonykor disznótoros, vagyis hús legyen az asztalon. Az idősebbek persze nem igazán örültek ennek. Nálunk rendszerint a böjtöt megelőző napon volt a disznótor, és a nagymamám másnap sütötte ki a töpörtyűt. Amiből a böjt miatt nem ehetett azon frissiben. A családban egyedül ő tartotta ezt a szokást. A rokonok is küldték a kóstolót, és karácsony ünnepére megtelt a kamra mindenféle földi jóval, hurkával, kocsonyával. Egyetlen alkalomra emlékszem, amikor karácsonyestén valami mást, mézes-fokhagymás ostyát ettünk. De annyira nem ízlett, hogy azonnal le is került a családi étlapról. A karácsony számomra nem a vallásos tartalom miatt volt fontos. Inkább azért, mert már az ünnepi várakozás idejében úgy érzem, hamarosan „csoda születik”, az őszinte szeretet csodája. Ilyenkor az ember egy kicsit másképpen néz a világra. Ragyogó fénybe öltöznek az utcák, s ha esetleg még hó is van, a látvány illúziókba ringató, az ember azt érzi, hogy megtisztul minden, és három napra az összes rossz elmúlik. Karácsonykor minden évben hazautazom Martosra az édesanyámhoz. S ha hazamegyek, mindig olyan ételekkel vár, amilyeneket másutt nem eszem. A húst soha nem szerettem igazán, inkább a tésztaféléket kedvelem. Különösképpen a mifelénk csak perinek nevezett túrós-szilvalekváros barátfülét. Az édesanyám még ahhoz a nemzedékhez tartozik, aki csodálatos ízű réteseket, kalácsokat készít. ĺgy hát számomra az ünnepi ételek sorában ezek vannak az első helyen. Karácsonyi ajándékot nemigen szoktam vásárolni. Azt gondolom, hogy a karácsony hangulatát csak ajándéktárgyakkal úgysem lehet megteremteni. S a legszebb ajándék az, hogy tejesen nyitott szívvel ünnepelünk együtt a szeretteinkkel.