<p>Roman Polanski és néhai felesége, Sharon Tate negyven éve készült közös meztelen fotója kerül kalapács alá egy decemberi New York-i árverésen.</p>
Kalapács alatt Polanski és néhai neje pucér fotója
"A kép nyilvánvalóan provokatív a szereplői miatt. Mégis megejtő meztelen fotó egy boldog párról" - jelentette ki Laura Preston fotószakértő, a Christie's aukciósház alelnöke. A becslések szerint akár tízezer dollár fölé is mehet majd a licitálás.
A nagy méretű fekete-fehér (zselatinos ezüst) fotón a filmrendező és pár hónappal később brutálisan meggyilkolt színésznő felesége deréktól fölfelé látható. Tate a profilját mutatja a kamerának, jobb karja Polanski vállán nyugszik, miközben a rendező mindkét karjával átöleli felesége testét. Mindketten a lencsébe néznek.
David Bailey 1969-ben készítette a képet, amelyet egy vándor fotókiállítás kedvéért nagyítottak ki 1988-ban. A csaknem 80-szor 80 centiméteres kép reprodukciója a fényképész Goodbye Baby & Amen: A Saraband for the Sixties című könyvében is megjelent.
A Christe's december 3. és 6. között kiállításon mutatja be a fotót, amely csaknem 200 más fényképpel együtt december 7-én kerül kalapács alá.
A 76 esztendős Polanski szeptember óta egy svájci börtönben várja a kiadatásáról való döntést. Az Oscar-díjas rendező harminc éve szökött meg az igazságszolgáltatás elől az Egyesült Államokból, ahol liliomtiprás miatt folyt ellene eljárás.
A gyermeket váró Sharon Tate színésznőt 1969 augusztusában otthonában gyilkolták meg Charles Manson szektájának követői négy további áldozattal együtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.