Budapest. Juszt László beperli Frei Tamást, mert az egyik vasárnapi lapnak újra nyilatkozott a bérgyilkosügyről, noha Juszt szerint 2002-ben „hallgatási szerződést” kötöttek. Juszt kártérítést nem kér, de szeretné megvédeni igazát.
Juszt szerint Frei hazudik
A két tévés nem ment perre egymással, Juszt szerint a második riport azért nem került adásba, mert Frei Verebes István közbenjárását kérte, jelezve, ha a másik riport is adásba kerül, ő szakmailag teljességgel ellehetetlenül. Juszt szerint ekkor ügyvédeik írásos megállapodást készítettek, amelyben eredetileg azt akarta kikötni, aki megszegi a hallgatási fogadalmat, tízmillió forintot fizet a másiknak. Frei ezt a kitételt nem vállalta, a hallgatást azonban igen. Frei két héttel ezelőttig nem is nyilatkozott az ügyről, akkor azonban a Vasárnap Reggelnek azt mondta: „Juszt László unalomig ismert vádjait az ügy politikai és alvilági vonatkozásai miatt a magam és a környezetem nyugalma és biztonsága érdekében pár éve megpróbáltam elengedni a fülem mellett. Nem kívántam ugyanis évekig bíróságra járni az igazamért harcolva, és közben minden reggel benézni az autóm alá... De mostanra megváltoztam. Jogaim és jóhírem védelme érdekében, ha kell, pereskedem...” Juszt az Indexnek azt mondta: „Elég volt Frei hazudásaiból.” Ezért most pert indít a TV2 riportere ellen, kártérítést nem kér, ugyanakkor elege van abból, hogy Frei „alvilági figuraként aposztrofálja”. Frei Tamás jelenleg külföldön tartózkodik, egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.