Jövő héten születhet elsőfokú ítélet Damu Roland ügyében

Budapest |

<p>Elsőfokú ítélet várható hétfőn az erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolt sorozatszínész, Damu Roland ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.</p>

A tárgyalássorozat személyiségi jogokra, illetve erkölcsi okokra hivatkozva a nyilvánosság kizárásával zajlott, a hétfői tárgyalás - amelyen a bizonyítási eljárás lezárására és az elsőfokú ítélet kihirdetésére lehet számítani - már várhatóan nyilvános lesz.

A 36 éves Damu Rolandot 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Ügyvédei akkor az MTI-nek azt mondták: ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen, részletes vallomásában "egyértelművé tette", hogy ártatlan, és poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát.

A védelem tájékoztatása szerint a másodfokú bíróság tíz nappal később szabadlábra helyezte a férfit, mert sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem állt fenn.

A vád szerint Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - élettársi közösségben élt a sértettel, és rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus. Egy ízben, 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után a férfi ököllel arcul ütötte élettársát, emiatt a nő bal szeme bevérzett.

A vádirat azt is tartalmazza, hogy egy másik esetben, 2010 őszén a vádlott korábbi viszonyuk helyreállításának reményében találkozott a sértettel, a vita azonban elfajult, és a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vádlott - folytatva a bántalmazást - közösült vele. A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból. A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket.

A 28 éves nőt mentők szállították kórházba, onnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját.
Az ügyészség erőszakos közösülés és személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértése miatt börtönbüntetést indítványozott Damu Rolanddal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?