Jó ötlet és akarat

Júniushoz érkezett sorozatunk, melyben pénzt és időt igyekszünk megtakarítani. Tudják, kell, hogy megszabjunk egy bizonyos összeget, amit a kosztra költünk, és amit semmiképpen nem szabad átlépnünk. Figyelembe véve a fiatal átlagcsaládok lehetőségeit, mi itt úgy számolunk, hogy négy személy esetében hetente 1000–1200 korona közt mozogjunk.

Ez a legkedvesebb hónapom, a hangulata is megfelel az én természetemnek. A lakásom rendben, hiszen a múlt hónapban lomtalanítottam, az ablakokat is megpucoltam, meleg van már, de még nincs hőség, s a kertben is szedegetjük a termését annak, amit kora tavasszal elvetettünk. Ilyenkor gyakori nálunk a grillezés, alig igényel előkészületet, s jó kis családi összejövetel. Attól függően, hányan vagyunk, aszerint fűszerezek be egy mély tálban darált húst. Vizes kézzel lapos fasírtokat formálok a masszából, és már sülnek is a roston. Friss saláta, mustár, kenyér, citromos tea, friss gyümölcs... Nem kell sok a boldogsághoz. Egy kis leleményesség és tettrekészség. Töltsünk minél több időt családunkkal a szabadban, beszélgessünk, labdázzunk, énekeljünk a gyerekekkel, az unokákkal, meg fogják látni, megéri. A legragyogóbb, legdrágább vendéglátás emlékét is kiszorítják ezek a hangulatos kerti partik.

TUTI TIPP

Ne feledjünk most eltenni a mélyhűtőnkbe kaprot, levélzellert, pár szem epret, málnát, meggyet, ribizlit... Télen mindez aranyat ér.

Péntek

Tehát vásárolni megyünk, de nem éhesen, ugyebár, mert arra nagyon ráfizetnénk. Bekapunk hát valami kis könnyűt.

Zöldséges gombasaláta: 2 deka sampinyon gombát 2-3 kanál olajon egy reszelt hagymán megdinsztelünk, 5-6 perc után hozzáadunk egy kisebb apróra vágott cukkínit (lehet fiatal, gyenge tök is, kb. 20-30 deka), és további 5-6 percig dinszteljük. Míg hűl, egy mélyebb tálban darabokra vágunk 30 deka paradicsomot, egy paprikát, egy kisebb uborkát, majd a cukkínis gombát is hozzákeverjük. Sóval, borssal, olívaolajjal és citromlével ízesítjük, a tetejére 10 deka reszelt sajt kerül. A fél adag sem kevés, de az egész is biztosan elfogy.

Szombat

Borscs: Ez az egytálétel az egész világon ismert, és nagyon finom. Én most a saját receptemet ajánlom. A kuktában készítem, hogy ne tartson soká. 1/2 dl olajon és 2 apróra vágott hagymán állandó keverés mellett megkapatok 30-30 deka marha-, disznó- és füstölt húst mindöszsze addig, míg el nem veszítik nyers színüket, akkor megszórom pirospaprikával, pici köményt dobok bele, sózom és felöntöm fél liter vízzel, majd lezárva a kukta fedelét 20-25 perc alatt puhára főzöm. Közben egy másik nagy fazékban 2 liter vízben megfőzök 1/2 kiló vékonyra szelt káposztát babérlevéllel, 15 deka felaprított leveszöldséget (sárgarépa, petrezselyem, zeller), 10 deka céklát és 20 deka krumplit. Ha sűrűnek látjuk, még felönthetjük vízzel. Mikor kész, a kuktát is felnyitom, s tartalmát a káposztához keverem, végül 1 deci tejszínnel, 1-2 kanál liszttel behabarom. Sóval, ecettel, pici cukorral ízesítem. Tálaláskor minden tányér közepére még egy kanál tejföl is kerül. Csakis friss kenyér illik hozzá. Többször is szedhetünk belőle, lesz bőven. Sőt, hétfőn, felmelegítve nagyon jól jön majd.

Vasárnap

Húsleves: 1 kiló karajt kicsontozunk, s a csontból jó sok zöldséggel kuktában levest főzün

Rántott hús: A kicsontozott húst szeletekre vágjuk, s az ismert módon, hármas panírban kirántjuk. Köretként krumplit, rizst adhatunk hozzá, bármilyen formában, ki hogyan szereti.

Cigánypecsenye: Ha pár szeletet elcsenünk, talán nem veszi észre a család. Ezt ne panírozzuk be, csak klopfoljuk ki, és nyers tojás, mustár, ketchup, pici vegeta keverékében pácoljuk. Akár 3 napig is eláll így a hűtőben, s amikor megéhezünk, cigánypecsenye módjára hirtelen csak kisütjük, s akkora meglepetést és örömet okozunk vele, hogy érdemes ezt a vasárnapi kis lopást megkockáztatni.

Hétfő

Maradt a szombati kiadós borscsból, de készíthetünk mellé egy jó fajta kelt kalácsot.

Pudingos tekercs: 1 kiló féldarás lisztből, 3 kanál cukorból, fél kávéskanál sóval, 1/2 dl olajjal, egy kocka, kevés langyos tejben felfuttatott élesztővel, 1/2 liter tejjel jó alaposan kidolgozzuk a tésztát. Amikor már elválik az edény falától, akkor jó, tehát konyharuhával letakarva meleg helyen kelni hagyjuk. Közben megfőzzük a tölteléket. 1/2 liter tejben 25 deka kristálycukrot és 2 zacskó Zlatý klas nevű vaníliás pudingport sűrűre főzünk, a végén belekeverünk 25 deka növényi margarint és 3 kanál kakaót. Miközben hűl is megkeverjük néha. A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkán kettéosztjuk. Mindkettőt 30x40 centisre nyújtjuk, megtöltjük a pudingos krémmel, és feltekerjük. A két tekercset egymás mellé tesszük, és összefonjuk, mint egy copfot. Végül lekenjük a tetejét tojássárgájával, és kizsírozott tepsin, 200 fokon kb. 1/2 óráig sütjük.

Kedd

Burgonyapüré-leves: A megtisztított és karikákra vágott burgonyát kevés sós vízben megfőzzük, majd szitán áttörjük. Feleresztjük egy kevés tejjel és a burgonya levével, majd vajas rántással berántjuk. Apróra vágott zöldpetrezselyemmel gazdagítjuk, s ha dobunk bele egy darabka levélzellert, kitűnő ízt kap. Mikor forr, 1 deci tejszínnel elkevert 1 tojássárgáját csurgatunk bele.

Rántott póréhagyma: A póréhagymákat kb. 10 centis darabokra vágjuk, és gyengén sós vízben 10 percig főzzük. Leszűrjük, s amikor teljesen kihűltek, vékonyra szelt, jó húsos angolszalonna-szeletekbe göngyöljük őket. A szokott módon, lisztben, tojásban, zsemlemorzsában megforgatjuk valamennyit, és forró olajban kisütjük.

Tejfölös-majonézes tésztasaláta: Bő sós vízben kifőzzük a csigatésztát, s ha kihűlt, 1-2 kanál olívaolajat, 3-4 kanál majonézt, 3-4 kanál tejfölt és 2 darab reszelt savanyú uborkát keverünk hozzá. Finom magában is, de remek körítés a rántott pórénkhoz.

TUTI TIPP

Nincs az a nap, hogy ne tálaljak unokáimnak valami módon apróra vágott zöldhagymát vagy pórét. Vajas kenyéren, zsíros kenyéren pici pirospaprikával megszórva kitűnő. Egyedül a legkisebbik, Laura nem szereti, neki mézet teszek hagyma helyett a vajas kenyerére.

Szerda

Zöldséges daraleves: Vajat olvasztunk, és gyengén megbarnítunk benne 2-3 kanál darát. Felengedjük vízzel, és hozzáadjuk az apróra vágott vegyes zöldséget (esetleg 1 leveskockát). Lassú tűzön addig főzzük, amíg a zöldség megpuhul. Ennek a levesnek is jó ízt ad a belecsorgatott, tejszínnel elkevert tojássárgája.

Paprikás fagyasztott halfilé: Vastag aljú nagy lábasban vajon megpárolunk 2-3 apróra vágott hagymát, megszórjuk 2 kiskanál pirospaprikával, s erre az alapra helyezzük a megsózott filézett halszeleteket. Rászórunk 2 apróra vágott zöldpaprikát, paradicsomot, 1/2 kiskanál curryt, és 10-15 percig fedő alatt pároljuk. 2 deci vízhez hozzáadunk 1 deci tejszínt és kevés lisztet. Ezzel a habarással öntjük le a párolt halat, de vigyázat, nem kavargatjuk, csak rázogatjuk a lábast a két fülénél fogva, azt is nagyon óvatosan, hogy szét ne essék a halunk. Tálalhatjuk főtt burgonyával, rizzsel vagy vajas galuskával, de ha mondjuk tegnap nem használtuk el az összes kifőtt tésztánkat salátának, akkor most az is nagyszerű lesz hozzá.

Csütörtök

Vegyes zöldségleves: Pici reszelt hagymát finomra vágott zöldpetrezselyemmel 1-2 kanál olajon puhára párolunk, majd megszórjuk 1-2 kanál liszttel, és felengedjük annyi vízzel, ahány személyre főzzük a levest. 2 sárgarépát, 1 gyökeret, 1/2 karalábét, zellerdarabkát apró metéltre vágunk, és egy maréknyi zöldborsóval (lehet mélyhűtött) a forrásban levő leveshez adjuk. Sóval, vegetával ízesítjük. A végén egy tojássárgájában elkeverünk 1 evőkanál darát, és belecsepegtetjük a levesbe.

Vagdalt sertés pikáns mártással: 1 kiló vegyes darált húshoz adunk 4 darab vízbe áztatott, kifacsart zsemlyét, 3 egész tojást, pici reszelt hagymát, sóval, borssal, oregánóval és zöldpetrezselyemmel ízesítjük. (Én még meg szoktam toldani ezt a masszát 10 deka áztatott szójagranulátummal, és senki nem is sejti, annyira hasonlít a húshoz.) Jól kidolgozzuk, majd kizsírozott tepsin henger alakúra formázzuk és szép pirosra sütjük. Mikor kész, kivesszük a tepsiből és félretesszük. Visszamaradt zsírját átöntjük egy serpenyőbe, megszórjuk liszttel, megpirítjuk, hozzáadunk 1 kanál mustárt, 1 citrom reszelt héját és kifacsart levét, 1 kanál csipkebogyólekvárt (ha nincs, a ribizliíz is jó), pici szójaszószt, cukrot, tejfölt is adhatunk hozzá, sóval, borssal ízesítjük, és felöntjük 2-3 deci vízzel. Állandó kevergetés mellett jó sűrűre forraljuk. Végül a felszeletelt húst ezzel a mártással öntjük le. Én burgonyapürét javaslok mellé.

Péntek

Maradt a tegnapi vagdalt húsból. Igaz, a mártás elfogyott, de hidegen kenyérrel, uborkával remek éhségcsillapító bevásárlás előtt. Azoknak pedig, akik pénteken nem fogyasztanak húst, van egy jó tippem.

Tojásos krém: 20 deka növényi margarint, 2 kiskanál mustárt, 2 csipetnyi sót, 4 lereszelt kemény tojást alaposan kikeverünk. Adunk hozzá 2-3 kanál majonézt, pici tejfölt, 1 reszelt savanyú uborkát. Lehet egy apróra vágott hagymát is, de én nem szoktam belekeverni, hogy esetleg olyankor is fogyaszthassuk, ha társaságba készülünk. Ezzel a krémmel tölthetünk paprikát, paradicsomot, tálalhatjuk salátalevélen, kenyéren, szendvicsen, mindenképpen kitűnő gyors eledel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?