Japán 2018 körül űrszondát készül küldeni a Holdra

Tokió |

<p>Japán azt tervezi, hogy 2018-ban, de legkésőbb 2019 elején űrszondát küld a Holdra egy tudományos misszió keretében.</p>

A tervet hétfőn mutatta be a kormánynak a japán űrkutatási ügynökség (JAXA). Az ambiciózus projekt része annak az erőfeszítésnek, hogy Japán az űrkutatás terén lépést tartson a riválisokkal, köztük Kínával.     A JAXA közölte, hogy még pénzügyi támogatást kell szereznie a SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) projekt megvalósításához.     Japán régóta a világ egyik vezető űrkutató nemzete, és az első ázsiai ország volt, amely 1970-ben Föld körüli pályára állított egy műholdat. Az utóbbi években azonban az űrkutatási program háttérbe szorult a bizonytalan büdzsé miatt. Az 1998-ban indított és műszaki hibák miatt akadozó Mars-misszió zátonyra futott, és végül 2003-ban letettek róla.      A kelet-ázsiai ország 2007-2008-ban egy éven át a Holdtól mintegy 100 kilométerre keringetett egy űrszondát. A most bejelentett tervek szerint viszont már a Hold felszínén végeznének kutatást. Ennek részeként a Holdra egy négylábú, 150 kilogrammos eszközt juttatnak az Epsilon nevű japán rakéta segítségével.     A rivális Kína időközben nagy lépéseket tett előre, és Oroszország és az Egyesült Államok után 2013-ban a harmadik országként sikerült űrszondát küldenie a Holdra.      Japán űrprogramjának soha nem képezte részét a legénységgel történő űrrepülés, japán asztronautákat ugyanakkor találni a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).     A JAXA hosszú távra szóló javaslatai között a holdkutatás számos további lépcsőfoka szerepel, így robot- és távirányítású szondák állomásoztatása a Holdon abból a célból, hogy méréseket végezzenek és többféle - például szeizmológiai vagy topográfiai - szempontból is megvizsgálják az égitestet. A program 2025-től tervezett utolsó szakasza magában foglalja emberek Holdra küldésének lehetőségét is nemzetközi együttműködés keretében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?