A rosseb egye meg, már megint nincs egy fillérem sem! Sosincs pénzem. És a legjobban pont akkor nincs, amikor a leginkább kellene. A múlt hónapban beadtam a zaciba a jegygyűrűmet. Kénytelen voltam, na! Nyolcszázhatvan koronát kaptam érte. Akkor soknak tűnt ez az öszszeg.
Janka monológja
Hát aztán! Férj az ilyen? Dolgozni nem enged. Azt mondja, úgysem fizetik meg. Tavaly napi tizenkét órát görnyedtem a varrodában, s fizetéskor tényleg alig kaptam valamit. A maszek már csak ilyen. Mindig van készenlétben valamilyen kifogása, miért is nem fizet rendesen.
Ha normális családban nőttem volna fel, most a szüleimhez fordulnék. Az én apám visszont világéletében ivott, mint a kefekötő. Többször volt elvonón, mint templomban. Anyám viselt dolgait is nagyon untam. Azzal az ürüggyel, hogy kézimunkákkal házal, programszerűen pasizott. Szép kis család, mondhatom.
Házunkat a fejünk fölül vették meg. Egy este a szomszédokkal poharazgattak nagy vígságban apámék, aminek a vége az lett, hogy bagóért odaadták nekik kétszobás családi házunkat. Még ki sem józanodtak, az új tulaj az épületet már le is bontatta, a telket felszántatta. Az volt minden vagyonunk.
Anyám mostanra öregek otthonában tengeti napjait. Múltkor meglátogattam. Köszöni, remekül érzi magát, lelkendezett, hogy mennyire közkedvelt, esténként énekelni szokott a társaságnak. Bele is kezdett híres magánszámába: „Millió, millió, millió rózsaszál...” Képtelen voltam végighallgatni. Fogadok, hogy már ott is bepasizott.
Nővérem most válik a harmadik férjétől, úgyhogy ő is kipipálva. Hozzá nem mehetek. Bátyámat évek óta nem láttam. Gőzöm nincs, hol él. Amióta kijött a hűvösről, senkivel sem tartja a kapcsolatot. Csak addig számítottunk, míg a csomagokat küldtük...
Esetleg fordulhatnék még keresztanyám lányához is, de neki már hónapok óta tartozom. Úgy követeli tőlem mindig azt a rongyos százötven koronát, amikor bekukkantok hozzá, mintha legalább ötezret adott volna kölcsön. És jönne a faggatás: „Janka, már megint mire kell?”
Azt hittem, jól teszem, ha minél korábban férjhez megyek. Nem mintha olyan nagy lett volna a választék, de mégsem kellett volna a legelső pasitól teherbe esnem. Mindegy. Jött a gyerek, aztán a másik. Gábor ekkor azt mondta, nem akar többet. Sajátos módon oldotta meg a családtervezést: 12 éve nem fekszik mellém...
Anyósoméknál heten lakunk. Én a fiammal alszom egy szűk kis lyukban, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet szobának nevezni. Férjem a konyhában, kamasz lányom nagyszüleivel és bácsikájával a hálószobában.
Apósom tolókocsiban ül. Feleségének munkahelye nincs, nyomorék férjét gondozza. Sógoromnak büdös a meló. Tavaly nagy hirtelen felbuzdult, kitalálta, hogy kertészkedjünk. Jól van, én aztán nem félek a munkától! Felásta a kertet, megvette a palántákat. Én elültettem, kapáltam, öntöztem. Amikor le akartam venni a reggelihez egy paprikát, megtiltotta. Azt mondta, az nem az enyém. Megszámolja azt is, hány kanállal eszem az asztalnál a levesből... Fürdeni csak hetente egyszer enged, mondván, ne pancsoljam el a meleg vizüket. Ezek után állítsak haza azzal, hogy zálogházban van a gyűrűm?
Gondoljanak, amit akarnak! Nehogy már azt higgyék, köztük fogok megrohadni! Ha a fene fenét eszik is, szépecskén fogom magam, és irány a ..., mit tudom én, hová mehetnék? De biztosan csak bátorság és elhatározás kérdése az egész. Jaj, istenem, pont ez nincs bennem egy szemernyi sem! Sem bátorság, sem határozottság. Akaratgyenge vagyok.
A gyűrű veszik, ez már világos. Nem is sajnálom igazán, hiszen nem valami földöntúli boldogságra emlékeztetett. A mi házasságunk éppen hogy csak elviselhető. Van azonban két gyerekem. Nem futhatok világgá. Akkor most?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.