Itt az iPhone 4S: 12 óra alatt 200 ezret rendeltek belőle

New York |

<p>Soha nem látott sikere van az iPhone okostelefon most bevezetett legújabb modelljének: nem egészen két óra alatt több mint 200 ezret rendeltek belőle az Egyesült Államokban – jelentette be pénteken az AT&amp;T amerikai telefontársaság.</p>

Az iPhone 4S, amelyet az Apple legendás tulajdonosa és társalapítója, Steve Jobs halála előtt, kedden mutattak be, október 14-én kerül a boltokba az Egyesült Államokban és hat másik országban, közöttük Franciaországban, de az ügyfelek péntektől adhattak le rendeléseket.
Az AT&T rendkívüli igényt tapasztalt az iPhone 4S-re, csak az első 12 órában 200 ezer darabot rendeltek meg. "Az iPhone piacra dobása a legnagyobb siker, amelyet valaha is láttunk" – áll a telefontársaság közleményében.
A készülék, amely a 2010-ben piacra dobott iPhone 4-hez való hasonlóságával több elemzőt kiábrándított, ugyanolyan teljesítményű processzorral van ellátva, mint az iPad, valamint Siri névre keresztelt bonyolult hangutasítási rendszerrel rendelkezik.
A készülék forgalmazására – a saját belső jellemzőin túl – valószínűleg nagy hatása lesz a Steve Jobs 56 éves korában bekövetkezett halála okozta gyásznak. Az Apple társalapítójától pénteken vettek végső búcsút a nyilvánosság kizárásával.
Néhány órával az iPhone 4S bemutatása után Ben Reitzes, a Barclays Capital elemzője megjegyezte, hogy a készüléknek kedvez az iPhone történetének leggyorsabb bevezetése, amelyet egyek között két újabb telefontársaság (az Egyesült Államokban a Sprint, Japánban pedig a KDDI) bevonásával sikerült elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?