Ismét lebontják a berlini falat

Berlin |

<p>Húsz esztendővel a történelmi falbontás után, 2009. november 9-én Berlinben ismét lebontják a falat, pontosabban annak hatalmas dominókból épült hasonmását, ami az egész évet átfogó jubileumi ünnepségek záróaktusa lesz, mégpedig a Brandenburgi kapu mentén, ahol évtizedeken keresztül Berlin keleti és nyugati felét hermetikusan elválasztó hírhedt kommunista építmény egy szakasza húzódott.</p>

A csütörtökön ismertté vált tervek szerint diákok több mint 1000 óriásdominóból 2,5 kilométer hosszúságban felépítik ismét a "falat", hogy azután legyen mit ledönteni, azaz pontosan két évtizeddel később ismét megtörténhessen a szimbolikus falbontás.
    Mindez csak ízelítő az egész évre tervezett programból, de jelzi, hogy Németország és Berlin hatalmas lelkesedéssel ünnepel. S egyáltalán nem vesztegeti az időt, a rendezvények ugyanis immár hivatalosan megkezdődtek. A hét végétől például piros színű, úgynevezett infoboxok "árasztják el" a német fővárost, s fotókkal és feliratokkal egyfajta időutazás keretében hívják fel a figyelmet a húsz évvel ezelőtti, valóban történelmi eseményekre, illetve helyszínekre. A járókelő és a turista ezek segítségével ismerkedhet, informálódhat a falbontásról, illetve az egyesülésről és az azt megelőző időkről.
    A jubileumi program keretében kiállítások, irodalmi- és felolvasórendezvények, történelmi vetélkedők, tudományos konferenciák követik egymást, középpontban a fordulat megvalósulásával és annak igazi hőseivel. November 9-ig, a valódi falbontás évfordulójáig nincs megállás, sőt az időpont közeledtével a programok még impozánsabbak, még izgalmasabbak lesznek. November elejétől például az egykori Kelet-Berlin központjának számító híres Alexanderplatz egyfajta szabadtéri múzeummá változik, s az egész tér a legkülönbözőbb művészi, illetve installációs eszközök segítségével az 1989 őszi békés forradalomra emlékeztet majd. November 4-én például hatalmas transzparenseken idézik fel a 20 évvel korábbi, több százezres tüntetést.
    Azután pedig a Brandenburgi kapunál következik a falbontás, azaz a dominódöntögetés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?