Interneten árverezték volna el a döglött bálnát

<p>Az interneten bocsátotta árverésre egy partra vetődött ámbráscet tetemét egy kanadai halászfalu, mivel nem állnak rendelkezésére megfelelő eszközök a test eltávolítására. Az eBay azonban leállította az árverést. Munkatársuk elmondása szerint az értékesítés a szabályokba ütközik, az internetes oldalon ugyanis mind az élő, mind a halott állatok árusítása tilos.</p>

A bálna tetemére hétfőig tucatnyi ajánlat érkezett, a legmagasabb kétezer dollár (mintegy 440 ezer forint) volt.
   

A 12 méteres ámbráscet teteme egy hete került partra az új-fundlandi St. George községben. Az ezerfős falu saját bevallása szerint nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy eltávolítsa az oszlásnak indult tetemet, a kanadai halászati hatóság pedig visszautasította a segítségnyújtást. A falu vezetősége az oszlás következtében fellépő erős bűztől tartva döntött úgy, hogy elárverezi az interneten a cetet.
   

Peter Fenwick polgármester elmondása szerint a hatóságok felszólították őket, hogy távolítsák el a tetemet, ehhez azonban semmilyen segítséget nem adtak. "Őszintén szólva ingyen is odaadnánk a bálnát, ha a felelősséget is átvállalnák érte" - fogalmazott Fenwick.
   

A hideg időnek köszönhetően a tetem még jó állapotban van, s a polgármester most abban reménykedik, hogy sikerül felkelteni valahol a nagyvilágban egy múzeum érdeklődését a bálna iránt.
   

Két másik új-fundlandi falu is hasonló gondokkal küzd, miután két kék bálnát mosott náluk partra a víz. Az egyik állat teste az oszlás során felfúvódott, ezért a robbanás veszélyétől tartanak Trout River falu lakói. Egy ontariói múzeum szakértőket küld a térségbe, hogy biztonságba helyezzék és a tudomány rendelkezésére bocsássák a veszélyeztetett fajok listáján is szereplő állat tetemeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?