Panoráma

Íme, a világ első klónozott majmai

Peking | A világon elsőként sikerült makákókat klónozniuk kínai tudósoknak ugyanazzal a módszerrel, amelynek révén Dolly, a világ első, testi sejtből klónozott emlőse is világra jött több mint két évtizeddel ezelőtt.
MTI

2018. január 24. 19:21

Frissítve
klónok
Csung Csung és Hua Hua - TASR-felvétel

 A Csung Csung és Hua Hua nevű klónok, mindkettő közönséges makákó (Macaca fascicularis), 2017 végén születtek a Kínai Tudományos Akadémia sanghaji idegtudományi intézetében.

Az úgynevezett szomatikus sejtmagtranszfer (SCNT) - amikor egy sejt magját egy másik, sejtmagjától megfosztott petesejtbe ültetik át - segítségével világra jött, ma nyolc- és hathetes klónokat jelenleg mesterségesen táplálják. Az egyforma kismajmok a koruknak megfelelően, normálisan fejlődnek. A kutatók szerint idén januárban egy harmadik, az év során pedig több további klón is érkezik.

A kutatók a Cell című tudományos folyóirat internetes oldalán számoltak be szerdán eredményeikről.

Az 1996. július 5-én Skóciában született Dolly volt a világ első, testi sejtből klónozott emlőse. A nőstény bárány hat és fél évet élt. Azóta más emlősöket, köztük szarvasmarhát, disznót, kutyát, nyulat, patkányt és egeret is sikerrel klónoztak tudósok, ám az emberrel közeli rokonságban álló makákók klónozása komoly kihívást jelentett.

Mivel a főemlősök klónozására irányuló próbálkozások sorra kudarcba fulladtak, néhány kutató arra gondolt, hogy a főemlősök talán ellenállóak a módszerrel szemben. A kínai kutatóknak azonban most sikerült ki-be kapcsolniuk azokat a géneket, amelyek korábban akadályozták a beültetett embriók fejlődését.

dcDXCFc

A siker aránya ugyanakkor rendkívül alacsony, és a sejtmagátültetéses módszer csak magzati sejtekkel működik, nem úgy mint Dollynál, amelyet felnőtt egyed testi sejtjéből hoztak létre. Összesen 127 petesejtre volt szükség a két makákó megszületéséhez.

A sanghaji intézet szakemberei szerint eredményeik jelentősen fellendíthetik az orvostudományi kutatásokat, lehetővé téve a szakemberek számára, hogy genetikailag azonos majmok populációin tanulmányozzák a különböző betegségeket.

A főemlősök, köztük az ember klónozásának technikai akadálya immár elhárult

 - mondta Muming Poo, aki a program ellenőrzését végezte az intézetben. Mint hangsúlyozta: "az ok azonban, amiért elhárítottuk ezt az akadályt az, hogy olyan modellszervezeteket hozzunk létre, amelyek hasznosak az orvostudomány, az emberi egészség számára. Nem áll szándékunkban embereken alkalmazni a módszert".

A genetikailag azonos állatok azért hasznosak az orvostudományi kutatásokban, mert a nem klónozott állatok genetikai különbözőségéből adódó zavaró tényezők nehezíthetik a vizsgálatokat. A klónozott állatokon egy sor különböző betegség kezelésére kifejlesztett gyógyszert tudnak tesztelni még a klinikai próbák előtt.

A kínai szakemberek hangsúlyozták, hogy a munkájuk során szigorúan betartják az állatokon végzett kutatásra vonatkozó - az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) által meghatározott - nemzetközi irányelveket.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Bugár

Bugár távozik az aktív politikából

Híd
Frissítve

Sólymost megválasztották a Híd elnökének, megvan az új elnökség is

boltzár

Olvasóinkat is megosztja az üzletek sokat vitatott vasárnapi zárvatartása

lévai hokik

A Šťastný fivérek is hokiztak egykor Léván

koronavírus

Pénteken egy fertőzöttet regisztráltak

A csíksomlyói búcsú

Zarándokok nélkül, a kegytemplomban tartják meg a pünkösdszombati búcsút

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.