Húsvét – Szerzetesek, fogyatékkal élők és bevándorlók vitték a keresztet a Colosseumnál

vatikan

Az első stáción klauzúrában élő nővérek és  egy remete szerzetes vette kézbe a keresztet, amelyet fogyatékkal élők és bevándorlók is vittek a római keresztúton, amelyet a Colosseumnál tartottak nagypéntek este.

Ferenc pápa az utolsó pillanatban lemondta részvételét. Ahogyan tavaly is tette, vatikáni lakhelyéről, a Szent Márta-házból követte a keresztutat.     

Az egyházfő a nagypéntek délutáni liturgián részt vett. A Vatikán rövid közlése szerint az esti távolmaradással az egyházfő egészségét kívánták védeni, mivel szombat este a pápának a virrasztást kell vezetnie a Szent Péter-bazilikában, vasárnap pedig misét mutat be.

A Colosseum előtti térre huszonötezer embert engedtek be rendkívüli biztonsági intézkedések közepette. Hívők és turisták gyertyával a kezükben követték a via Crucist: a keresztút szokás szerint a Colosseum belsejéből indult, elhaladt Constantinus diadalíve előtt és egészen az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig vezetett.

A tizennégy stáción a keresztet klauzúrában élő nővérek és szerzetesek, egy családotthon tagjai, egy rehabilitációs központ dolgozói és betegei, egy család, fogyatékkal élők, imacsoportok tagjai, egyházi egészségügyi szolgálatot végző nők, bevándorlók, a római egyházmegye papjai, katekistái, fiatalok vitték. Az utolsó stáción a Caritas szolgálat önkéntesei vitték a keresztet.

Az állomásokon elhangzott meditációk szövegét első alkalommal személyesen Ferenc pápa írta.  Az egyházfő a mai világban is az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusokról írt, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekekről, a bántalmazást szenvedő nőkről, az emberiség vállát ma is súlyként terhelő keresztekről, az üldözött keresztényekről.

Hatszáz rendőr és katona felügyelte csak a Colosseum területét, a közeli épületek tetején mesterlövészek voltak – közölték a hatóságok. A Colosseum előtti térre egyenként engedték be az embereket fémdetektoros ellenőrzés után. A közeli metrómegállót lezárták.

Utoljára ennyire magas biztonsági készültséget a 2015-ös európai terrortámadások utáni nagypéntek este léptettek életbe.

A kiemelt készültség keddig marad érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?