Húsos táska

Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta, 30 dkg darált marhahús, 2 evőkanál olívaolaj, 1 csokor friss oregano, 1 db kisebb fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 tojás sárgája, 8–10 szem zöld olívabogyó, só, őrölt bors, 1 teáskanál liszt.

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta, 30 dkg darált marhahús, 2 evőkanál olívaolaj, 1 csokor friss oregano, 1 db kisebb fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 tojás sárgája, 8–10 szem zöld olívabogyó, só, őrölt bors, 1 teáskanál liszt.

Elkészítése:

Egy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és fokhagymát, pirítsuk addig, míg a hagyma üveges nem lesz. Tegyük bele a darált marhahúst, fűszerezzük összevágott oreganolevéllel (ha nincs friss, akkor használjunk egy teáskanálnyi szárított oreganót), őrölt borssal, és ízlés szerint sózzuk. Állandóan kevergetve addig pároljuk, míg pirulni nem kezd, majd szórjuk rá a lisztet, keverjük össze, öntsünk hozzá kevés vizet, és tegyük bele az összevágott zöld olívabogyót. Körülbelül 10 percig pároljuk még, ha szükséges, az elpárolgott vizet pótoljuk. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni. A leveles tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centi vastagságúra, 8–10 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval vagy pohárral szaggassuk ki. Közepére egy teáskanálnyi húsos ragut tegyünk, majd a tészta széleit kenjük meg a tojássárgájával. Hajtsuk rá az egyik felét, és ujjunkkal jól nyomkodjuk össze a széleit. Tegyük sütőlapra és előmelegített sütőben 170–180 fokon süssük körülbelül 15–20 percig, míg aranysárgára nem sülnek. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?