Veszedelmes baktérium kezdett el terjedni Floridában, és félő, hogy más régiókba is eljuthat.
Húsevő baktérium szedi áldozatait – eddig már tizenegy emberrel végzett
Eddig összesen 29-en fertőződtek meg a húsevő baktériummal, tizenegyen pedig belehaltak a betegség szövődményeibe.
A szóban forgó kórokozó fertőzött vízzel való közvetlen érintkezés útján, például nyílt sebeken keresztül képes bejutni a szervezetbe.
A hatóságok arra kérték a lakosságot, minden esetben fertőtlenítsék sebeiket még akkor is, ha ezt nem tartják feltétlenül szükségesnek.
(ap)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.